Több mint 23 ezer euró gyűlt össze a Szlovák Katolikus Karitász karácsonyi adománygyűjtő kampányában, amelynek célja az idősek támogatása volt – közölte a szervezet a TASR hírügynökséggel.
A Hlinený dukát (Agyagdukát) elnevezésű karácsonyi felhívás keretében befolyt összeget a karitász az idős emberek megsegítésére fordítja: többek között szakápolási szolgáltatások finanszírozására, egészségügyi és higiéniai eszközök beszerzésére, valamint szabadidős és közösségi programok támogatására. A pénzügyi segítséget az egyházmegyei, főegyházmegyei és keleti egyházmegyei karitászszervezeteken keresztül osztják szét Szlovákia-szerte.
A szervezet köszönetet mondott minden adományozónak. Filip Macák, a Szlovák Katolikus Karitász főtitkára hangsúlyozta: az adományoknak köszönhetően nemcsak szakszerű ellátást tudnak biztosítani az idősek számára, hanem nagyobb odafigyelést, emberi közelséget és személyes törődést is. Mint fogalmazott, minden felajánlás kézzelfogható segítséggé válik, amely hozzájárul az idősek mindennapi életének javításához és ahhoz, hogy méltósággal élhessék meg életük késői szakaszát.
A karitász egyúttal felhívta a figyelmet azokra a kihívásokra is, amelyekkel az idősek egyre gyakrabban szembesülnek, így az egészségi állapot romlására, az elszigeteltségre és az anyagi források hiányára. A szervezet szerint az időskornak a nyugalomról, a biztonságról és az elfogadásról kellene szólnia, a karácsonyi kampány pedig lehetőséget adott arra, hogy a lakosság és a vállalkozások is hozzájáruljanak ahhoz, hogy az egész életükben másokért dolgozók ne maradjanak segítség nélkül.
SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


