Több mint 100 méter mély kútba esett egy gyerek Spanyolországban

Több mint 100 méter mély kútba esett egy gyerek Spanyolországban

Egy több mint 100 méter mély kútba zuhant kétéves kisfiú után kutatnak a hatóságok a dél-spanyolországi Andalúziában már egy napja. A baleset Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén történt vasárnap, ahol a kisfiú családja ebédelt a szabadban. Elmondásuk szerint a gyerek eltávolodott tőlük, majd eltűnt a kútnyílásban, ahonnan sírást is hallani véltek a hozzátartozók.

Bernardo Moltó csendőrségi szóvivő a sajtónak elmondta: egyelőre nem sikerült a kis Yulen nyomára bukkanniuk, a kút átmérője mindössze 25 centiméter, így a kutatás és mentés rendkívül bonyolult.

Hírdetés

A nyílásba kamerát vezetettek, amely azonban 73 méteren földakadályba ütközött. Ott megtaláltak egy zacskó édességet és egy műanyagpoharat, amely feltehetően a kisfiúé. Az általában csőhálózatok vizsgálatához használt eszközzel még nem érték el a kútnyílás alját, amelyet körülbelül 110 méter mélyre becsülnek.

A szóvivő közölte: a mentés folytatására több forgatókönyvük is van, az egyik például, hogy felülről elkezdik tágítani a nyílást, illetve kicsit arrébb egy másik kutat fúrnak párhuzamosan, a kettőt pedig alul összekötik. A műveletek azonban kockázatosak, mivel az eredeti kútnyílás könnyen beomolhat.

Az akcióban mintegy száz szakember, mások mellett mentők, tűzoltók, hegyimentők is közreműködnek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »