Több mint 100 helyen végeznek PCR-, és 431 helyen antigéntesztelést

Több mint 100 helyen végeznek PCR-, és 431 helyen antigéntesztelést

Szlovákiában jelenleg több mint 100 helyen végeznek PCR-, illetve 431 helyen antigéntesztelést, 204 helyre lehet előre regisztrálni – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A szóvivő hozzátette, a minisztérium a napokban további kérvényeket dolgoz fel, és a hétvégéig növelik a mobil tesztelőpontok (MOM) számát.

„A regionális közegészségügyi hivatalok januárban 1416 új mobil tesztelőpontot létesítettek, ahol bárki leteszteltetheti magát” – közölte Eliášová. A minisztérium így reagált a Városok Uniójának (Únia Miest Slovenska, ÚMS) hétfői közleményére, amelyben reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi minisztérium kedden befejezi a magáncégek által működtetett mobil tesztelőpontok létrehozásának engedélyezését.

Hírdetés

Ezt elengedhetetlennek tartja a minisztérium, hiszen sok település már nem képes vagy nem hajlandó „a lakosság hétvégi tesztelését továbbra is kizárólag önerőből megoldani”. Az ÚMS továbbá felszólítja az egészségügyi tárcát, hogy minél előbb hozzon létre oltóközpontokat a kórházak és az önkormányzatok együttműködésével. „Reméljük, hogy az elkövetkező hetekben elegendő mennyiségű vakcina is lesz Szlovákiában” – jegyezte meg az ÚMS.

A minisztérium tájékoztatása szerint országszerte jelenleg 60 oltóközpontban és 71 kórházban oltanak. „Az egy helyen végzett tömeges oltás kísérleti projektje múlt szombaton Trencsénben lezajlott. Hogy lesz-e hasonló tömeges oltás, az attól függ, lesz-e elegendő oltóanyag” – szögezte le Eliášová.

Az egészségügyi minisztérium közölte, kapcsolatban van az önkormányzatokkal és az orvosokkal, és együttműködnek a lakosság oltásánál.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »