Több milliárdos kárt okozó ingatlancsalások miatt emeltek vádat hat ember ellen

Különösen nagy kárt okozó csalás, valamint ügyvédi visszaélés bűntette miatt emeltek vádat hat ember ellen, aki hitellel terhelt ingatlanok közvetítése során 163 sértettnek több mint 3 milliárd forint kárt okozott – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-t.

A vádirat szerint az ügyletekért egy 50 éves férfi felelt, aki olyan gazdasági társaságokat vezetett, amelyek banki hitellel terhelt és követeléskezelésre kiadott ingatlanok kedvezményes közvetítésével és értékesítésével foglalkoztak.

A társaságok 2011-2016-ban magán- és jogi személyekkel kötöttek szerződéseket, amelyek azt célozták, hogy a cégek a hitellel terhelt ingatlanokat a piaci ár alatt szerezzék meg, majd szintén kedvezményes áron adják el az ügyfeleiknek.

Hírdetés

Egy ügyvéd segítségével károsították meg az ügyfeleket, akinél a kinézett ingatlan vételárának felét és a megbízási díjat előre kellett letétbe tenniük.

A letétet az 50 éves férfi cégei akkor kaphatták volna meg, amikor az ügyfelek tehermentes tulajdonba kerültek, azonban a férfi több esetben meg sem kísérelte megszerezni az ingatlanokat, más esetekben pedig nem az ügyfeleknek adta azokat tovább. Az ügyvéd idő előtt elutalta a letéti összegeket társának.

A vádirat szerint a szerződéskötésekben két nő és az egyik ügyletnél két ingatlanközvetítő is segített. A vádlottak bűnösségéről a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »