Több kilométernyi kábelt loptak el, rajtuk ütöttek a rendőrök – de ugye nincs c. bűnözés!

A Békés megyei rendőrök elfogtak három „férfit”, akik a gyanú szerint több ezer méternyi kábelt loptak el Mezőkovácsházán és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön.A rendőrök szerdán Jászkiséren fogták el a férfiakat, akik a gyanú szerint március 23-án, Kiskőrösön egy utcán két szerelőaknába másztak le, majd a bekötési pontoknál elvágták és kihúzták az ott futó rézkábelt. Azután május 14-e és 17-e között Mezőkovácsházán hasonló módon loptak el közel 2 ezer méternyi kábelt.

Egy lopáskísérlet is a számlájukra írható Debrecenben. Ott január 10-én jártak, és egy elosztószekrényből próbáltak meg lopni, de nem sikerült nekik. De még a szekrény megrongálásával is több százezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

Hírdetés

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a három „férfit” lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja, őrizetbe vette őket. A rendőrség vizsgálja, hogy Békés, Bács-Kiskun, és Hajdú-Bihar megyék mellett más megyében, hasonló módszerrel követhettek-e el bűncselekményeket.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »