Több kérdésben is a kormány álláspontjával szemben szavaztak a svájciak a vasárnapi népszavazáson

Több kérdésben is a kormány álláspontjával szemben tette le a voksát a többség a vasárnap Svájcban tartott népszavazáson.

A referendumon a választópolgárok többsége támogatta a dohánytermékek reklámjának további korlátozását, egyben elutasította a berni vezetés által szorgalmazott sajtócsomagot, amely a többi között állami támogatást irányzott volna elő újságok, folyóiratok és internetes sajtótermékek számára, valamint a bélyegilletékek tervezett eltörlését, ami évi 250 millió svájci frank (84 milliárd forint) bevételkiesést eredményezett volna a kincstárnak.

A választópolgárok 56,61 százaléka szavazott arra, hogy betiltsák a dohánytermékek reklámját olyan helyeken, ahol gyerekek és serdülők láthatják. Így a többi között a jövőben tilos lesz ilyen termékeket nyilvános plakátokon, mozikban, a sajtóban, illetve sportpályákon reklámozni.

Eddig mindössze a televíziós és rádióműsorokra vonatkozott a tilalom, illetve olyan reklámokra, amelyek kifejezetten fiatalkorúakra irányultak volna. A svájci kormány azonban még ezt is túlzottnak tekintette.

Hírdetés

Svájc számára kiemelt fontossággal bír a dohányipar. A világ legnagyobb dohányipari vállalatai rendelkeznek telephellyel a dohánytermelő, feldolgozó és exportáló alpesi országban. A svájci szövetségi dohányellenes bizottság szerint az iparág aláássa a dohányzás megelőzésre szolgáló politikát és befolyással bír a vonatkozó törvényalkotásra is.

Sajtótámogatási törvénycsomagjával a berni kormány évente 151 millió svájci frankot juttatott volna a reklámbevételek hiányával és az előfizetők számának apadásával küzdő sajtóorgánumoknak. A törvénytervezet mindenek előtt a kézbesítési hálózat létező támogatási rendszerét szélesítette volna ki. Első alkalommal jutottak volna közvetlenül forrásokhoz az online sajtóorgánumok is. A szabályozás bírálói szerint az érintett sajtótermékek elveszítenék függetlenségüket az állami támogatás miatt. Az előterjesztést a választópolgárok 54,56 százaléka utasította el.

A svájci illetéktörvény tervezett módosítását a voksolók 62,67 százaléka utasította el.

A negyedik, állatvédők által kezdeményezett népszavazási kérdés az állatkísérletek radikális tilalmára vonatkozott, és egyebek között tiltotta volna az állatkísérletek nyomán kifejlesztett termékek importját is. A kezdeményezést a szavazók 79,08 százaléka utasította el.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »