Több halálos áldozata van a Japán északnyugati részét elérő heves havazásnak

Legkevesebb három halálos áldozata van a hétvégén kezdődött heves havazásnak Japán északnyugati részén. A hó miatt százak rekedtek autójukban az utakon, a vonatközlekedés akadozik, és háztartások ezreiben nincs áram – közölték szerdán japán illetékesek.

A szigetország északi part menti területein vasárnap óta tart a havazás, Niigata, Jamagata és Aomori prefektúrában helyenként már két méternél is több hó hullott.

Niigata autópályáin a hosszú órákra a hóban rekedt több száz autó és áruszállító kamion kiszabadításában a védelmi erők is közreműködtek, emellett az autóikban veszteglőknek helyi önkéntesek segítettek, élelemmel és egyéb szükségleti cikkel látták el őket.

Hírdetés

Miután az időjárás jobbra fordult, kedden az útelzárásokat is fel lehetett oldani az érintett területeken, de a meteorológusok a hétvégére újabb hóvihart ígérnek a régióban.

A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium adatai szerint több mint tízezer háztartás maradt áram nélkül, a legtöbb Niigata prefektúrában, ahol még szerdán reggel sem volt áram, és az elzárt utak miatt a boltokba sem tudtak árut szállítani.

A katasztrófavédelem három halálesetről és tíz sérültről számolt be. Egy 85 éves ember Kasivazakiban hólapátolás közben egy árokba esve lelte halálát, Hokkaidóban egy 63 éves nő halt meg, mikor megpróbált kijutni a hóból, de két teherautó közé szorult, Akitában pedig egy 73 éves férfi vesztette életét, amikor lezuhant a tetőről, ahonnan megpróbálta letakarítani a havat – közölték a hatóságok.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »