Több ezren vonultak utcára Londonban és Madridban

Több ezren tüntettek szombaton Londonban és Madridban az ellen, hogy országuk esetleg részt vesz a szíriai konfliktusban.

A brit fővárosban, ahol a parlament előreláthatólag a jövő héten szavaz arról, hogy a brit légierő is bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam elleni nemzetközi légi hadjáratba, mintegy négyezren gyűltek össze. A Stop The War (állítsátok meg a háborút) elnevezésű csoport által szervezett tüntetés résztvevői David Cameron miniszterelnök javaslata ellen tiltakoztak, aki parlamenti jóváhagyást kért a légi csapásokhoz. Az ellenzéki Munkáspárt megosztott a kérdésben, Jeremy Corbyn pártelnök ellenzi a beavatkozást.

„Ezt a konfliktust nem lehet bombákkal megoldani”

– jelentette ki a londoni tiltakozó akciót vezető Andrew Murray. Azonban a 130 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő november 13-ai párizsi terrormerényletek után nőtt a valószínűsége annak, hogy a parlament jóváhagyja a brit részvételt.

Jelszavakat skandáltak

Hírdetés

Madridban a szervezők szerint hatezren gyűltek össze Nemet a háborúra jelszóval. A tüntetést egy művészek által alapított polgári szövetség kezdeményezte, amely kevesebb mint egy hét alatt 34 ezer aláírást gyűjtött össze az interneten a katonai beavatkozás ellen.

Mariano Rajoy kormányfő szombaton ismét leszögezte, hogy nem fog elhamarkodott döntést hozni. Spanyolországban december 20-án parlamenti választást tartanak.

A francia elnök a koalíció kibővítését sürgeti

Francois Hollande francia elnök, aki a párizsi merényletek óta igyekszik az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciót kibővíteni és megerősíteni, pénteken a katonai beavatkozás jóváhagyására szólította fel a brit parlamentet. A francia elnök a máltai fővárosban, Vallettában egyúttal üdvözölte a megígért német részvételt az IÁ elleni fellépésben. A Bundestag a jövő héten dönt arról, hogy egyebek között Tornado vadászrepülőgépeket és egy fregattot bocsát az IÁ ellen küzdő koalíció rendelkezésére. Elsősorban felderítő repülésekről és a francia haditengerészet biztosításáról van szó, a német légierő a bombázásokba nem fog bekapcsolódni.

A britek már bombáznak Irakban

Nagy-Britannia már végrehajt légi csapásokat az IÁ ellen Irakban, de az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak még nem részese. Cameron 2013-ban már javaslatot nyújtott be a Bassár el-Aszad szíriai rendszere elleni katonai fellépésre, de a parlament ezt leszavazta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »