Több ezren térhetnek haza a Brexit miatt

Több ezren térhetnek haza a Brexit miatt

POZSONY. A közeljövőben több ezer szlovákiai állampolgár tér haza Nagy-Britanniából az ország Európai Unióból történő kiválása, illetve annak kapcsán az idegenek munkavállalásának korlátozása miatt. A szigetországban jelenleg 100 ezer szlovákiai állampolgár él és dolgozik.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) előrejelzése szerint a következő két évben a külföldön dolgozó honfitársaink száma 12 ezerrel csökken, ami jelentős mértékben a Brexit következménye. A külföldieknek az országba történő beutazásuk előtt több tucat oldalnyi kérdőívet kell kitölteniük, különféle illetékeket kell kifizetniük, s a kormány azt is fontolgatja, hogy esetükben csökkenti a szociális járulékokat, illetve a cégeket arra kötelezi, hogy minden náluk dolgozó külföldi személy után adót fizessenek.

Mindenez éppen akkor történik, amikor növekszik a szlovákiai foglalkoztatottság és jobban megfizetett szabad munkahelyek közül is lehet válogatni. „Feltételezzük, hogy a külföldön dolgozó szlovákok száma hozzávetőleg 12 ezer fővel csökken“ – mondta el az NBS szóvivője, Martina Solčányová. Hozzátette: egyúttal ezen időszakban Szlovákiában 84 ezer munkahely létesül.

Bár a szlovákiai bérek közel kétszer-háromszor alacsonyabbak, mint Nagy-Britanniában, ám a szigetországban a költségek is nagyobbak. „A Brexit miatt a Nagy-Britanniában élő és dolgozó szlovákiaiak költségei nőnek, mivel az országban az infláció is nő, s az angol font gyengülése miatt a jövedelmük is kisebb lesz, ugyanis az euróra történő átszámítása után kevesebb pénzük marad“ – magyarázta a J&T Bank elemzője, Stanislav Pánis.

A britek által elutasított munkát végzik

A brit statisztikai hivatal tájékoztatásából kitűnik, hogy az Európai Unióba (EU) 2004-ben belépő államok, így Szlovákia polgárai is odakinn elsősorban a britek által elutasított munkát végzik. Sok esetben hajlandóak a piszkos, igényes és veszélyes munka végzésére is, miközben nagyon jó munkamorállal rendelkeznek.

Philippe Gudin, a brit Barclays bank elemzője azt állítja, hogy a migráció Nagy-Britannia gazdasági növekedésének kulcsfontosságú aspektusa volt. Gudin úgy véli, hogy a Brexit után problémás helyzetbe a javarészt rosszabbul megfizetett munkahelyekkel működő ágazatok, például az építésügyi, az élelmiszeripari és a takarítást végző cégek kerülhetnek.

Szlovákia eközben munkaerőhiánnyal küzd. A szlovák kormány a helyzetre a szlovákiai polgárokat Nagy-Bitanniából hazacsalogató speciális tervvel akar reagálni. Az állam a munkaközpont által működtetett webportálon és a közösségi hálókon keresztül konkrét szlovákiai munkahelyajánlatokkal csalná haza őket. A munkaügyi tárca az ezzel kapcsolatos részleteket még nem mutatta be.

Mit vezetne be Nagy-Britannia a külföldi személyek számára?

– Korlátozná a személyek szabad mozgását – az országban 6 hónapnál kevesebb ideig dolgozó külföldi személyeket kiutasíthatják.

– Az uniós polgárokat alkalmazó munkáltatók számára illetéket vezet be – akár személyenként évi ezer fontról is szó lehet.

Hírdetés

– A külföldi dolgozók esetében csökkentené a családi pótlék nagyságát – ők gyermekeik után odakinn is csak akkora támogatást kapnának, mint amennyit odahaza fizetnének nekik.

– Azt is fontolgatják, hogy a szigetországban tanuló külföldi diákokra majd ugyanúgy tekintenének, mint jelenleg az EU-n kívüli országokból érkezettekre, akiknek kétszer akkora tandíjat kell fizetniük, mint a briteknek.

Minden külföldi dolgozó után 1 000 fontot kellene fizetni?

Brit sajtóértesülések szerint a brit kormány azt javasolja, hogy a Brexit után a külföldi dolgozókat foglalkoztató munkáltatóknak évi ezer font illetéket kelle majd fizetniük. Eddig az EU még nem közölte, hogy a tagállamok részéről hasonló ellenintézkedésekre kerül-e majd sor. A brit kormány az idegenek számára kötelező munkavállalási engedélyt is bevezethet. Akkor a külföldieknek majd ún. munkavízumra is szükségük lesz. A brit kormány hivatalosan még nem erősítette meg azt, hogy milyen intézkedéseket is akar bevezetni.

– A Nagy-Britanniában élő több mint 8 millió betelepülő között hozzávetőleg 3 millió uniós állampolgár található.

– A brit egyetemeken bc-programot 125 ezer uniós diák végez.

– Minden évben további több mint 300 ezren települnek be a szigetországba, s a brit kormány ezt a számot évi 100 ezerre csökkentené.

Különféle tanulmányok szerint azonban a migránsok az utóbbi évtizedben gazdasági szempontból az ország javára váltak. Tehát adóikkal többet tettek be az államkasszába, mint amennyit a szociális juttatások révén onnan kivettek.

A Financial Times brit napilap szerint a szigetországban élő uniós állampolgároknak újabban egy 85 oldalas kérdőívet kell kitölteniük akkor, ha a Brexit után is kinn akarnak maradni. A napilap hozzáfűzi: annak kitöltésére sokan képtelenek.

A juttatások csökkentése

Az országba érkező migránsszám csökkentésére vonatkozó sok brit javaslat egyike az, hogy vegyék el a családi pótlékukat. Nagy-Britannia a szlovákoknak is csak annyit fizetne, amennyit odahaza is kapnának. Az új betelepülők a változást annak 2018-as hatályba lépése után azonnal megéreznék. Az intézkedéseket ráadásul azzal is kibővítenék, hogy azoknak a külföldieknek, akik fél éven belül nem találnának munkát, vissza kelljen térniük oda, ahonnan jöttek, s azt a jogukat is korlátoznák, hogy a saját családtagjaikat is magukkal vihessék a szigetországba.

A visegrádi négyek (V4) élesen bírálják a családi pótlék csökkentését. Az Európai Bizottság is ellenzi annak csökkentését.

Manapság a Nagy-Britanniában élő szlovákiai család ugyanakkora családi pótlékot kap, mint az ott született gyerekek. Szlovákiában hozzávetőleg csak az ottani összeg egynegyedét kapnák meg. Azt is csak akkor, ha a gyerekek Szlovákiában maradtak. A szigetországban dolgozó 100 ezer szlovák személy közül hozzávetőleg 2 ezren részesülnek az odahaza maradt gyermekeik után családi pótlékban. Szlovákiában ez az összeg havi 23,52 euró, míg az odakinn dolgozók vagy munkát keresők heti 20,70 fontot (23,87 eurót) kapnak. Minden további gyermekük pedig heti 13,70 fontban (15,80 euróban) részesülhet.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »