Több ezer szlovák ajkú görögkatolikus hívő zarándokolt Máriapócsra hétfőn délelőtt. A Hétfájdalmú Szűzanya szeptember 15-i ünnepe 1993 óta nemzeti ünnep és munkaszüneti nap Szlovákiában.
Ötven autóbusznyi zarándok, hatvan pap, három püspök – ennyien érkeztek szeptember 15-én reggel Máriapócsra, hogy az idén először metropóliai szinten szervezett zarándoklaton vegyenek részt és imádkozzanak a Könnyező Istenszülő ikonja előtt.
A felvidéki magyarok már a rendszerváltás óta járnak nagyobb számban Máriapócsra. Az első kisebb szlovák zarándokcsoport 2001-ben érkezett nemzeti kegyhelyünkre, a búcsúrendbe pedig néhány évvel később be is került a szlovák ajkúak zarándoklata Máriapócsra. Ezt országos szinten most először szervezte meg az Eperjesi Metropólia.
Az akathisztosz eléneklése után a zarándokokat a 11 órakor kezdődő Szent Liturgia kezdetén Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy Máriapócs mindenkié, hiszen mindannyian Mária gyermekei vagyunk. Példásnak nevezte a szlovákok ragaszkodását az Istenszülőhöz, és örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal eljöttek a máriapócsi Istenszülőt köszönteni.
A Szent Liturgiát Jonáš Maxim eperjesi érsek-metropolita vezette Cyril Vasiľ kassai megyéspüspökkel és Milan Lach pozsonyi segédpüspökkel. A Szent Liturgia alatt folyamatos volt a gyóntatás, a zarándokok hosszú sorokban járultak a Szent Eucharisztiához.
Méltó ünnepe volt ez mind az Istenszülőnek, mind nemzeti kegyhelyünknek.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


