Több ezer bolygóról figyelhetik most is a Földet

Több ezer bolygóról figyelhetik most is a Földet

Összesen 2034 olyan csillagrendszert azonosítottak az Amerikai Természettudományi Múzeum és a Cornell Egyetem kutatói, ahonnan kiválóan rá lehet látni a Földre.

Ezek ráadásul nagyon közel vannak hozzánk.

Az elmúlt 5000 évben 1715 csillagrendszerből lehetett kémlelni bolygónkat. Hozzájuk csatlakozik a következő 5000 év folyamán további 319 rendszer – állapították meg csillagászok, közli az Origo.

Az előbb említett csillagok körül keringő exobolygók első sorból figyelhetik a földi életet, írták a Nature magazinban megjelent tanulmány szerzői.

Az exobolygók szemszögéből nézve mi vagyunk az idegenek” – írta a Science Daily tudományos portálon megjelent közleményben Lisa Kaltenegger csillagász, a Cornell Egyetem Carl Sagan Intézetének igazgatója.

„Meg akartuk tudni, mely csillagok vannak abban a kivételes helyzetben, hogy meglássák a Napot kitakaró Földet. Mivel dinamikus világegyetemünkben a csillagok szüntelen mozgásban vannak, a potenciális megfigyelőhelyek folyamatosan változnak” – tette hozzá a szakember.

Kaltenegger és kollégái az Európai Űrügynökség Gaia eDR3 adatbázisában szereplő égitestek mozgását és pozícióját vették alapul, ezekből számolták ki, hogy az elmúlt évezredek során mely csillagok léphettek be a Föld tranzitzónájába vagy távozhattak onnan,

valamint a jövőben mely rendszerek fognak helyzeti előnybe kerülni.

A Föld tranzitzónájába lépő 2034 csillagrendszer közül 117 van kevesebb mint 100 fényév távolságra a Naptól,

Hírdetés

75 csillag környékén pedig már foghatták az emberiség által kibocsátott rádiójeleket is. 

Hét rendszerben már bolygókat is azonosítottak

A 2034 rendszer között 7 olyan van, amely bizonyítottan bolygókat is tartalmaz.

A Ross-128 egy vörös törpe, csupán 11 fényévre van tőlünk, körülötte pedig egy Föld-nagyságú bolygó is kering. Ha a planétán élnek intelligens lények, azok 2158 évig is vizsgálhatták otthonunkat.

A másik ígéretes rendszer a 45 fényévre található Trappist-1, amelynek csillaga körül hét bolygó kering.

Négy planétája a lakhatósági zónában van, azaz folyékony víz is előfordulhat a felszínén. 

Ezekről a bolygókról azonban még nem láthatnak minket, 1642 év múlva azonban a Föld tranzitzónájába kerülnek, és 2371 éven át nem is fognak távozni onnan.

„Elemzésünk szerint még a legközelebbi csillagok is több mint 1000 évig vannak kedvező pozícióban ahhoz, hogy tanúi legyenek a Föld Nap előtti elhaladásának. Ha feltételezzük, hogy ennek fordítottja is igaz, akkor elég idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy bolygónk érdekes égitestnek minősüljön az esetleges idegen civilizációk számára is” – mondta Kaltenegger.

A kutatók szerint, ha laknak ezeken az idegen bolygókon,

akkor a napfény által megvilágított légkör kémiai jelei alapján meg tudják állapítani, hogy élnek-e intelligens lények a Földön. 

Ami minket illet, a működését rövidesen megkezdő James Webb űrteleszkóp képes lesz más planéták atmoszférájában kutatni az élet nyomai után. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »