Doppingvétséggel vádolja Mihajlo Mudrikot az angol Labdarúgó-szövetség (FA). Az ukrán szélső szervezetében olyan anyagot találtak, ami szerepel a tiltott szerek között, ezért akár négy év kényszerpihenőt is kaphat.
A szövetség szabályzata szerint az ukrán szélsőt akár négy évre is eltilthatják Mihajlo Mudrikot, a Chelsea FC játékosát, miután tavaly pozitív A-mintát adott. A játékos szervezetében meldoniumot találták, ami szerepel a tiltott teljesítményfokozó anyagok listáján – írja a Reuters híradása nyomán az Index.
Mihajlo Mudrik decemberben megerősítette, hogy egy rutinszerű doppingellenőrzést követően tiltott szert találtak a vizeletmintájában. A hír őt magát is sokkolta, mivel állítása szerint tudatosan soha nem használt tiltott szert.
A 24 éves játékost 2023 januárjában igazolta le a klub, 100 millió eurót fizetett érte. Most azonban ideiglenesen felfüggesztették, és azóta nem is lépett pályára. Az FA szóvivője a lapnak azt nyilatkozta: „Megerősíthetjük, hogy Mihajlo Mudrik ellen doppingvétség miatt vádat emelt az FA. További részletekkel nem szolgálhatunk, mivel egy folyamatban lévő ügyről van szó”.
A Chelsea játékosát akár 4 évre is eltilthatják, ha nem tudja bizonyítani, hogy nem szándékosan használt doppingszert.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


