Több európai fővárosban tüntettek a palesztinok mellett

A hatósági tilalom ellenére több százan tüntettek szombaton Párizsban az izraeli hadsereg Gázai övezeti légicsapásai ellen, a biztonsági erők könnygázzal és vízágyúval oszlatták a demonstrálókat. Hasonló megmozduláson csaptak össze tüntetők a biztonsági erőkkel Berlinben is, illetve Londonban és Madridban is tüntettek Izrael katonai műveletei ellen.

Mintegy 4200 rendőrt állítottak szolgálatba Párizsban a tüntetés miatt, a környéken az üzletek tulajdonosainak a hatóságok azt tanácsolták, hogy zárják be boltjaikat.

A demonstrációt eredetileg a nakba napja alkalmából tartották volna május 15-én. A nakba arabul katasztrófát jelent, és a palesztinok Izrael állam 1948-as megalapítására, hazájuk elvesztésére utalnak a szóval. Ezen a napon minden évben tüntetéseket tartanak.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter csütörtökön megtiltotta, hogy a fővárosban szombaton demonstrációkat tartsanak a legújabb közel-keleti konfliktussal összefüggésben, arra hivatkozva, hogy az ilyen jellegű megmozdulások 2014-ben súlyosan megzavarták a közrendet.

Hírdetés

Más franciaországi nagyvárosokban békés megmozdulásokat tartottak a palesztin ügy mellett.

Berlinben nagyjából 3500 tüntető vonult az utcákra, hogy tiltakozzon a közel-keleti erőszak ellen. A demonstrálók palackokkal, kövekkel és petárdákkal hajigálták a rendőröket, akik paprika-spray-vel próbálták oszlatni a tömeget.

Londonban is tartottak szombaton megmozdulást a palesztinok mellett: a tüntetők azt követelték a brit kormánytól, hogy járjon közben az izraeli légi csapások leállítása érdekében, egyesek azt szorgalmazták, hogy London függessze fel Izrael katonai, anyagi és diplomáciai támogatását. Palesztin zászlókat lengettek, és a palesztin területek izraeli megszállás alóli "felszabadítását" követelő táblákat emeltek a magasba. Demonstráló menetet szervezett a Hyde Parkon keresztül több palesztinpárti csoport.

Madridban mintegy 2500-an tüntettek a palesztinok mellett. "Jeruzsálem, a palesztinok örökös fővárosa" – hirdette a demonstrálók egyik transzparense. A palesztin zászlókba burkolózó fiatalok azt követelték, hogy Európa szakítsa meg az együttműködést Izraellel.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »