Több ember alatt beszakadt egy befagyott tó jege

Több ember alatt beszakadt egy befagyott tó jege

Több embert válságos állapotban szállítottak kórházba vasárnap Angliában, miután beszakadt alattuk egy befagyott tó jege.

A baleset a Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő közép-angliai Solihull városában történt.

A helyi tűzoltóság vasárnap esti beszámolója szerint sokan rámerészkedtek a Babbs Mill nevű helyi mesterséges tó jegére, amely azonban nem bírta el ennyi ember súlyát és beszakadt alattuk.

Nagy-Britanniában szokatlanul fagyos idővel kezdődött a tél: napok óta országszerte – még a délkelet-angliai Londonban és környékén is – mínusz 5-10 fokos fagyokat mérnek, és a hidegben a kisebb tavakon sok helyen jegesedés kezdődött.

A Solihullban történt vasárnapi baleset sérültjeinek számát a rendőrség egyelőre nem közölte, a legutóbbi tájékoztatás úgy fogalmaz, hogy „számos embert” kellett kimenteni a jeges vízből, és őket válságos állapotban szállították kórházba.

A tűzoltóság még vasárnap este is folytatta az esetleges eltűntek keresését a tó mélyén, mivel nem lehet pontosan tudni, hogy hányan tartózkodtak a jégen, amikor beszakadt alattuk.

Hírdetés

Ugyancsak vasárnap este a helyi rendőrség bejelentette, hogy eddig öt áldozat holttestét találták meg a Jersey szigetén előző nap történt robbanás helyszínén.

A robbanás szombat hajnalban történt Jersey fővárosa, Saint Helier egyik háromemeletes lakóépületében, amely teljesen romba dőlt.

A hatóságok négy eltűntről tudnak, mivel az eddigi adatok szerint kilencen laktak az épületben, de az egyelőre nem ismert, hogy a detonáció idején voltak-e látogatók is a házban.

Robin Smith, Jersey rendőrfőnöke vasárnap esti tájékoztatóján közölte, hogy a hatóságok szerint a robbanás legvalószínűbb oka gázszivárgás lehetett, de a vizsgálat még folyik.

Smith elmondta azt is, hogy a tűzoltókat már előző este kihívták, mivel az épület környékén gázszag volt érezhető.

A rendőrfőnök erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a tűzoltóság teljes mértékben együttműködik az okok feltárását végző hatóságokkal.

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »