Több csontját törte egy balesetben a vb-ezüstérmes sportoló

Több csontját törte egy balesetben a vb-ezüstérmes sportoló

A kulcscsontja és több bordája is eltört Wout Van Aertnak, aki többedmagával bukott szerdán a Dwars door Vlaanderen egynapos országúti kerékpáros viadalon.

A Visma-Lease a Bike olimpiai és világbajnoki ezüstérmes belga bringása lenne csapata egyik kiemelt embere a májusi Giro d’Italián, amelyen a segítők között az előzetes tervek alapján – egybehangzó sajtóértesülések szerint – ott lesz a magyar bajnok Valter Attila.

Hírdetés

A 29 esztendős Van Aert a vasárnapi flandriai körverseny és a jövő vasárnapi Párizs-Roubaix előtti utolsó viadalon került a földre egy nagyobb bukásban, percekig ült fájdalmak között az aszfalton, mielőtt mentővel kórházba szállították. A holland istálló X-en azt írta: a kulcscsontja és több bordája törését is megállapították a vizsgálatok során. Így biztosan ki fogja hagyni az öt legnagyobb egynapos megmérettetés, a Monumentumok közé tartozó két versenyt. Ezek lettek volna a fő céljai tavasszal, felépülése pontos idejét azonban nem tudta megbecsülni a Visma.

A szerdai versenyt csapattársa, az amerikai Matteo Jorgenson nyerte, a nőknél is vismás versenyző, a holland Marianne Vos diadalmaskodott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »