Tízmilliókért vásárol lájkokat a Jobbik Sneider, Gyöngyösi és a párt Facebook-oldalának

Tízmilliókért vásárol lájkokat a Jobbik Sneider, Gyöngyösi és a párt Facebook-oldalának

Hiába vásárolják össze cuki képekkel az új oldalkedvelőket, azok szinte semmi aktivitást nem mutatnak, mert magát a politikát már nem kedvelik, a Jobbikra szavazni pedig pláne nem fognak elmenni. Amióta Sneider Tamás az elnök és Gyöngyösi Márton a frakcióvezető, azaz ők rendelkeznek a párt- és frakciópénzek felett, elképesztő összegeket fordítanak személyes Facebook-oldalaik hirdetésére, azaz lájkvásárlásra.

„Miközben a Jobbikban zajló kilépési hullámot úgy magyarázza a párt, hogy csak a passzív tagok távoznak, valójában éppen azok maradtak. Ezt bizonyítja pl. a pártelnök, Sneider Tamás Facebook-oldalán mutatott követői aktivitás. Az elmúlt egy hét legnépszerűbb bejegyzése 383 db like-ot kapott, míg Toroczkai László oldalán 16 ezret. A 42-szeres különbség oka alapvetően nem az, hogy 3,3-szer annyi követője van az oldalának, hiszen még azt figyelembe véve is több mint tízszeres a különbség” – írtuk öt héttel ezelőtti elemzésünkben, s azóta 44 ezerről 62 ezerre nőtt a vásárolt követők száma Sneider oldalán.

Vona Facebook-oldalára is tízmilliókat költöttek

Hírdetés

Amikor Vona Gábor felcsapott „influencernek”, azzal kérkedett: a Facebookon több mint 500 ezer követője van. Ehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy azt nagyságrendileg húszmillió forintnyi jobbikos forrásból finanszírozott Facebook-hirdetésből építették fel neki, ráadásul annak hiányában mostanában havonta több százzal, olykor több ezerrel csökken a követői száma.

Pedig pénze valahonnan továbbra is bőven van. Vona a hvg-nek elmondta: nagyon pici stábbal, lényegében két munkatárssal vág neki ennek a feladatnak. A Jobbik volt első embere azt reméli, középtávon ebből építhet magának megélhetést, addig még eltartják a NER médiája ellen sorra nyert sajtóperek. Magyarul a korábbi kb. egymillió forintos havi bevétele helyett nagyjából ennyi kiadása van, ha a két alkalmazottját valóban ő fizeti. Arról viszont továbbra sem tesz említést, hogy miből lesz ennél jóval több bevétele, amiből még neki is jutna valamennyi. Ami az őt állítólag eltartó sajtópereket illeti: a júniusban közzétett vagyonnyilatkozata szerint az idei év első felében 2,75 millió forintot kapott a kártérítési perekből, tehát ebből még az alkalmazottait sem tudja megfizetni, nemhogy az egész családját eltartani a bérelt Gellérthegy-közeli (sasadi) lakásában… Úgy tűnik tehát, a zacskós pénzekből tudott félretenni a vagyonnyilatkozata szerint nincstelen Vona.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »