Tízezrével foglalják le a Kínába küldött csomagokat

HIV-antigéneket, növényekre veszélyes férget és egyéb veszélyes, illetve engedélyhez kötött anyagokat találtak tízezer számra a külföldről légi úton feladott átlagos csomagokban a pekingi karantén hivatal illetékesei – számolt be az idei tapasztalatokról a China Daily című napilap csütörtökön.

A kínai főváros legnagyobb, nemzetközi repülőterén 29 400 olyan csomag akadt fenn a szúrópróbaszerű átvizsgálásokon, amelyeket tartalmuk alapján a fennálló szabályok szerint nem lett volna szabad egyszerű csomagokban, jelzés nélkül feladni. A tavalyi évvel összehasonlítva az ellenőrök 2,1 százalékkal több kritikus pakkot fedeztek fel, az összes küldemény körülbelül 3 százalékát átnézve.

HIV-antitestek és vér

A reptéri vizsgálókban nagyjából 1100 kártevőkkel fertőzött anyag, termék került elő, és a nem kínai fajok között például a növények gyökereire veszélyt jelentő Pratylenchus vulnus fonálférget is azonosították.

Hírdetés

Két különböző „simán” feladott csomag tartalmazott HIV-antigéneket, hét továbbiban, amelyet egy tiencsini gyógyszeripari vállalatnak címeztek, az antigének mellett HIV-antitesteket is találtak. Egy pekingi cégnek 8 fiolában vértermékeket és ugyancsak HIV-antigéneket adtak fel. A csomagellenőrzést végzők körében nem történt fertőzés – közölték a beszámolóban.

Karantén és engedély

Az effajta csomagok postán és más futárszolgálatokon keresztül is kézbesíttethetők erre engedéllyel rendelkező szakintézményeknek, de feladásukkor meg kell őket különböztetni, illetve a veszélyes anyagokat csak karanténi vizsgálatokat követően lehet az országba behozni.

A tartalmát illetően helytelenül megjelölt csomagok kezelése nem történik különös körültekintéssel, így szállítás közben is megsérülhetnek embereket, vagy a környezetet veszélyeztetve – hangsúlyozzák a szakemberek, s a csomagok nagyobb számban történő átvizsgálását, az ezekhez szükséges technikai és technológiai feltételek javítását szorgalmazzák Kínában.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »