Tízezreknek építenének bérlakásokat

Tízezreknek építenének bérlakásokat

Érdemben változtatna a Jobbik, a hazai áldatlan lakáshelyzeten. Z. Kárpát Dániel, országgyűlési képviselő, a párt alelnöke kijelentette, három kiemelt pontot tartalmaz a Jobbik Mi várunk javaslata:

Évente öt- tízezer új építésű bérlakást kell építeni Magyarországon, hazai kivitelezőkkel, és ezekbe a piaci albérleti díjak feléért lehetne beköltözni.

A nagyjából kétszázezer üresen álló, állami és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat fel kell mérni, ennek legalább tizedét felújítani, hogy azok is bérlakásként hasznosíthatóak legyenek.

A központi költségvetés terhére az albérleti gondokkal küszködők lakhatási támogatást kapjanak, mindezt adókedvezmény vagy anyagi támogatás formájában.

Hírdetés

Z. Kárpát Dániel hozzáfűzte, elhelyezés nélküli kilakoltatás nem lehet Magyarországon, RBNB országos szintű szabályozása elkerülhetetlen, akár büntető jellegű adók bevezetésével is.

Kiemelte, a Jobbiknak fontos a laktanyából bérlakás program megvalósítása is, hiszen azt látják, hogy nagyon sok hasznosítatlan, egykori katonai épületben lehetne lakhatási lehetőségeket teremteni a magyar embereknek.

A párt parlamenti képviselője végül leszögezte, a Diákváros létrehozását támogatják, de ők nemcsak egy, hanem nyolc hasonló beruházásban gondolkodnak, amely a a lakhatási gondokkal küszködőknek jelentene megoldást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »