Tízezrek mozgósítására és váratlan akciókra készül a Tanítanék

Tízezrek mozgósítására és váratlan akciókra készül a Tanítanék

A vicc kategóriába sorolta a Tanítanék Mozgalom vezetőalakja, Pilz Olivér a kormány eddigi megoldásait az oktatás átalakítására, amiből már elegük van – írja a Szabad Föld.

A lap hétvégén beszélt a pedagógussal, aki szerint továbbra sem csatlakoznak a látszatintézkedésekhez asszisztáló Köznevelési kerekasztalhoz. A mozgalom pedagógusai most azt követelik: vállalják a felelősséget azok, akik a semmit nem érő, illetve a helyzetet csak rontó intézkedéseket hozták. A tanárok mozgalma nyitott az egyeztetésekre, de a Köznevelési Kerekasztalt nem tartják valódi fórumnak, mert szerintük az tele van olyan szervezetekkel, amelyek „élő díszletként” segédkeznek a látszatintézkedésekhez, s tagjai a nevüket adják mindehhez. A Tanítanék pedagógusai szerint nem igazi megoldás például, hogy az elsősöknek 45 percben csak 30 percnyi tananyagot kell leadni, hiszen a jó tanítók eddig is alkalmazkodtak ahhoz, ha elfáradtak a gyerekek. A tananyag mennyisége azonban most sem csökkent. A nyugdíj előtt álló pedagógusok átsorolása is okozott gondokat, de a legdrasztikusabb lépésnek a szakképzés elhibázott átalakítását tartják.

A középiskolákban is megfelelő reformokra lenne szükség, hogy a tanulás élmény lehessen, és ne szakadjanak bele a diákok – véli Pilz Olivér.

Hírdetés

Radikális, váratlan akciókra lehet számítani a mozgalomtól – ígérte a lapnak. Bár a tanév kezdete óta váratnak magukra a nagyobb megmozdulásokkal, ezúttal tízezreket szeretnének mozgósítani, ám részletekre nem tért ki Pilz.

Forrás: eduline.hu

The post Tízezrek mozgósítására és váratlan akciókra készül a Tanítanék appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »