Tízezrek a berlini utcákon: bármikor megbukhat a német baloldali kormány

Tízezrek a berlini utcákon: bármikor megbukhat a német baloldali kormány

Németországban a demonstráló gazdák mellett a fuvarozók és iparosok is kivonultak teherautóikkal a hétfői berlini tüntetés helyszínére, ahol már délelőtt is több ezren voltak. A berlini rendőrség becslései szerint már jóval több mint négyezer traktor és teherautó érkezett a városközpontba – írja az Origo. Súlyos gazdasági problémák, összeomló költségvetés, elszabadult migráció és energiaárak, folyamatos koalíciós viták – így összegezte a lap a német baloldali kormány eddigi teljesítményét, ami elvezetett a gazdák több mint egy hete tartó demonstrációjához.

Hetedik napja tüntetnek a gazdák Németországban, és nem adják fel, folytatják a tiltakozó akciókat. Hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amelyhez a fuvarozók is csatlakoznak. Több tízezer résztvevőre számítanak. Traktorkonvoj indult egy hete Berlin felé: több ezer elégedetlen gazda vette blokád alá a német fővárost. Azóta el sem mozdultak, és folyamatosak a tiltakozó akciók. Forrnak az indulatok. A tüntetők országszerte autópályákat, gyorsforgalmi utakat bénítottak meg és tömegtüntetéseket tartottak. Dudáltak és villogtak a mezőgazdasági gépek, végeláthatatlan sorokban álltak az elmúlt napokban például Augsburgban és Nürnbergben is – írta a hirado.hu. A termelők a kormányzati megszorítások miatt, végső elkeseredésükben vonultak utcára. „Azt szeretnénk elérni, hogy ne emeljék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások, ezért küzdünk” – foglalta össze követeléseiket Hubertus Krupp gazda.

Durva megszorítások

Tavaly decemberben jelentette be a német baloldali kormány, hogy a költségvetési nehézségek miatt évi 480 millió eurót vonnak el a mezőgazdaságtól. Megszüntetnék a gázolaj-támogatásokat és csökkentenék az adókedvezményeket. Később már visszakoztak: az intézkedéseknek csak egy része valósulna meg, és nem azonnal, hanem fokozatosan. A német kancellár szombati videóüzenetében nyugalomra és együttműködésre szólított fel. Olaf Scholz szerint jó kompromisszumot sikerült elérni, figyelembe vették a gazdák aggályait, és azok alapján döntöttek a szigorításokról. Ezzel azonban a tüntetők nem értenek egyet és bejelentették: folytatják a tiltakozó akciókat.

Hírdetés

A baloldal szánalmasan magyarázkodik

Ezzel szemben Cem Özdemir, a Zöldek mezőgazdasági minisztere szélsőjobboldali személyekre figyelmeztetett, akik kormánybuktató fantáziáikban a demokrácia elrohadását akarják látni. Christian Lindner szabad demokrata pénzügyminiszter pedig a tiltakozó gazdákat egyenesen a társadalom iránti felelősségükre emlékeztette: „Forduljatok vissza, eltévedtetek!” Saskia Esken, a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője pedig rendkívül veszélyesnek nevezte a CDU ellenzékének kritikáját a kormánykoalíció munkájáról. Boris Rhein kereszténydemokrata hesseni kormányfő teljesen felháborítónak tartja Scholz reakcióját a koalíció kritikusaira: „A tüntetések egy demokráciában fontos eszközei a rossz politikával szembeni védekezésnek” – írta a Magyar Nemzet.

Armin Schuster szászországi belügyminiszter pedig kijelentette: „A berlini szövetségi kormánynak nagyon komolyan kellene vennie a gazdák gyűléseit, és nem kellene állítólagos beszivárgási vitákkal elterelniük a figyelmet a lényegről. A polgárok a gyűléseken aggodalmaikat és igényeiket fogalmazzák meg. Infláció, az energiaköltségek meredek emelkedése és a rossz kormányzás okozta további terhek – ez az, ami az embereket az utcára viszi, és ez tükröződik a kormány csapnivalóan rossz közvélemény-kutatási adataiban is. A drasztikus irányváltás a legfontosabb üzenet a szövetségi kormány számára. ”

Hatalmas tömeg az utcákon

Időközben már most több ezren tüntetnek Berlinben a Brandenburgi kapunál a parlament épületének a közelében. A tömegben a legfiatalabbak is tiltakoznak. A gazdák egyébként már hajnalban az utcán voltak a német fővárosban. Tiltakozásukat a tűzoltók is támogatják Berlinben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »