Tízezer emberéletet rótt Orbán számlájára, majd vallomást tett

Tízezer emberéletet rótt Orbán számlájára, majd vallomást tett

Zsiday elismerte, hogy nem ért hozzá, tehát címlapon hozza a Hvg.

Zsiday Viktor annyira népszerű befektetési celebnek, azaz szakembernek hitte magát sokáig, hogy még saját blogot is indított, hogy pestiesen szólva ott „ossza az észt“. A népszerűség azonban a celebvilágban (is) illékony portéka, vélhetően emiatt hihetetlen és sokaknak gyomorfogató ámokfutásba kezdett, hogy a mindenható ballib média kegyeit újra elnyerje.

Bár címlapra került, nem is akárhol, fagyi visszanyalt!

A Hvg már első kiemelt mondatában lesajnálja szerencsétlen interjúalanyát, hisz az erősnek szánt felvezető mondatban, amit Zsidaytól idéz, nem mond kevesebbet, mint hogy a magyarországi kormányzati intézkedések, a legtöbb európai országénál jobban sikerültek. Igaz, ezt saját olvasóinak szánt szánalmas ballib parasztvakítással így fogalmazza meg:

„Orbán Viktor […] próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország.” Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy rövidebb gazdasági visszaeséssel, jobban teljesített Orbán Viktor, illetve a magyar kormány vezetésével az egész Magyarország. (Beleértve persze Zsidayt is!)

A cikk főcíme azonban ennél a bugyuta melléfogásnál is durvább öntökönrúgás. Mert mit is állít benne ez a Zsiday?

A befektetőből virológussá és országos válságkezelési csúcsszakemberré vedlett balliberális estimese-mondó önmaga jelenti ki magáról, hogy nem látja a válságkezelés pontos gazdasági koncepcióját. De miért is látná? Kormánytag? Nem. Operatívtörzs-tag? Nem. Ott van a felkért szakemberek között? Nem. Ért hozzá? …

Hírdetés

Hogy mégis miért a Zsidayt kérdezte meg a Hvg, arra talán némi magyarázatot adhat az a tény, hogy ő az, aki néhány napja, alig burkoltan, tízezer magyar beárazásával (halálával) hozta összefüggésbe a fenti intézkedéseket. Persze, az is lehet, hogy ez csak véletlen…

Erre a jelenségre mondaná a székely bácsi, hogy ilyen állat pedig nincs!

És mégis van, mert a Hvg szerint a befektetési szakember (és virológus és válságkezelési guru és jós és…) példának okáért elvben arról is elmondja a tutit, hogy mi volt Európa legnagyobb hibája a járvány kezelésében (Van mellény rendesen!) és mi vár Orbánra a 2022-es évben.

De figyelem! Nem mindenkit okosít ám a ballib propagandagépezet zászlóshajója! A tudás ilyen mélységű elsajátításáért természetesen Hvg-előfizetőnek kell lenni.

Szinte biztos, hogy aki eddig nem fizetett még elő a Hvg-re, az ezek után nyitott bukszával rohan a „pénztárhoz“, hogy esténként Zsidayval a párnáján hajthassa álomra ballibbant fejét és reggel is arra ébredjen!

Nagy Árpád – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »