A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Katolikus Karitász együttműködésének köszönhetően tizenötezer paprika-, paradicsom-, uborka-, cukkini- és tökpalántát juttatnak el rászoruló családokhoz országszerte. Az adományozási ünnepséget május 19-én tartották a Budatétényi Rózsakertben.
Az adományozási program célja, hogy elősegítse az öngondoskodást, támogassa a családok megélhetését, valamint erősítse a fenntartható szemléletet a mindennapokban.
A palántaadományozási ünnepségen Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete; Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Szabó István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) digitalizációért és mesterséges intelligenciáért felelős rektorhelyettese is részt vett.
A Katolikus Karitász »Zöldellő kertek« című programja is így szól a jövőidőről, a tettekkel elérhető célokról, arról a fajta reményről, amihez egyszerre több ember kell. Az egyik ember úgy adja a másiknak, hogy az átadás pillanatában még egészen apró, még nincsen készen, miként a palánta is csak egy kezdemény. Úgy lesz teljes és valóságos, ha a megajándékozott is hozzáteszi a magáét – hangsúlyozta beszédében Herczegh Anita.
Hálás köszönet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek, hogy ajándékaival most újra elindítja ezt a reményláncolatot.
A Katolikus Karitásszal együttműködve oda juttatnak palántákat, ahol igazán szükség van rájuk, ahova különben nem juthatnának el.”
Zagyva Richárd a palántaadományozási ünnepségen elmondta: „ma nem csupán palántákat veszünk át, (…) ennél sokkal több történik. Lehetőséget, bizalmat, jövőt jelentenek majd. Ezek a palánták nem csupán növények”; minden egyes darab egy esély, hogy a rászoruló családok, nehézséggel küzdők saját munkájuk gyümölcsét tudják megteremteni és élvezni a későbbiekben. Nem csupán az önállósághoz segíti ez a palántaadomány a családokat, sokkal inkább emberi méltósághoz is. „Hiszen
Az Egyetem és a Katolikus Karitász közötti együttműködés egy csodálatos példája annak, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem egy elvont fogalom, hanem konkrét cselekedeteket jelent, és összefogással együtt sokkal hatékonyabb lehet – emelte ki a Katolikus Karitász országos igazgatója.
„A palánta a fenntarthatóságot, az önállóságot, az autonómiát, a munkával végzett alkotás élményét is kifejezi – fogalmazott az ünnepélyes eseményen Szabó István, a MATE rektorhelyettese. – Bízunk abban, hogy nem egyszerűen csak egy adományt adunk, hanem ezzel együtt reményt is tudunk adni olyan családoknak, akik erre rászorulnak.”
A tizenötezer palántából nagyjából tízezer hátrányos helyzetű régióban élő közösségekhez, településekhez jut el, ötezer palánta pedig a Katolikus Karitász központokban fogja segíteni az ott folyó szakmai munkát.
„Jelképes ez a helyszín is, hiszen a Budatétényi Rózsakert az az egyetemi pont, ahol találkozik egymással az elmélet és a gyakorlat, a munka és a teória. Ez jól kifejezi azt az elköteleződésünket, hogy mi a MATE-n a mezőgazdaságot egy nagyon fontos társadalmi tényezőnek érezzük, amely kiemelkedő szerepet játszhat a magyar vidék gyarapodásában.
Ugyanígy nem lenne ez az adományozás hatékony, ha nem lennének a Katolikus Karitász munkatársai, akik eljuttatják ezeket az apró kis csomagokat, ezeket az ajándékokat, ezeket a kincseket oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. (…) szeretném megköszönni a Katolikus Karitásznak a többéves együttműködést, és bízunk abban, hogy a jövőben is tudjuk folytatni ezt a közös munkát” – fogalmazott a palántaadományozási ünnepségen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem digitalizációért és mesterséges intelligenciáért felelős rektorhelyettese.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás és a gyakorlati tudás közösségi hasznosítása. Az intézmény bízik abban, hogy az együttműködés hosszú távon is hozzájárul a vidéki családok életminőségének javításához.
Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Fotók: MATE; Vermes Tibor/Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


