Szeptember 19-én Miskolc adott otthont az Avas Kupa karateversenynek, amely évről évre fontos állomása a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club utánpótláskorú sportolóinak. A megmérettetés ezúttal is kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatal versenyzők nemzetközi környezetben is felmérjék tudásukat és tapaszlatot gyűjtsenek.
A Sport-All Sport Club és az MTK Budapest 31 karatéssal képviseltette magát a viadalon, közülük többen két korosztályban is tatamira léptek. A csapat eredményes hétvégét zárt, ugyanis a sepsiszentgyörgyi sportolók összesen 34 érmet – 15 aranyat, 12 ezüstöt és 7 bronzot – nyertek. Az Avas Kupa esetében nem kizárólag az érmek jelentik a legfontosabb visszajelzést. A hasonló utánpótlásversenyek elsődleges célja, hogy a fiatal versenyzők éles helyzetben gyakorolhassák az edzéseken tanultakat, megtapasztalják a tatamin jelentkező nyomást, és fokozatosan megszerezzék azt a rutint, amelyre később a magasabb szintű erőpróbákon is szükségük lesz.
„Az eredmények természetesen örömteliek, viszont ebben a korosztályban számunkra ennél is fontosabb, hogy a gyerekek minél több mérkőzést vívjanak, megtanuljanak versenyezni, és merjék alkalmazni mindazt, amit az edzéseken gyakorlunk. Az Avas Kupa erre évről évre kiváló lehetőséget biztosít. A 34 megszerzett érem jó visszajelzés a közös munkáról, ugyanakkor edzőként azt is látjuk, mely területeken kell továbbfejlődnünk. Külön öröm, hogy több sportolónk idősebb korosztályban is vállalta a megmérettetést” – értékelt Baranyi Zsófia edző, aki hozzátette, a háromszéki együttesre a következő hetekben újabb hazai és nemzetközi viadalok várnak.
Eredmények, Avas Kupa: * aranyérem: Benkő János Magor (10–11 év, -30 kg), Buslig Zsófia (12–13 év, -47 kg), Dobolyi Máté (8–9 év, +30 kg), Fazakas Erik (10–11 év, -35 kg), Feneki-Újfalvi Dávid (10–11 év, -35 kg), Kovács Erik (8–9 év, -30 kg), Kovács Milán (12–13 év, -45 kg), Maróti Zalán (12–13 év, -40 kg), Olosz Panna (12–13 év, -42 kg), Para Lőrinc (12–13 év, -40 kg), Péter-Csiki Mátyás (10–11 év, -30 kg), Sajgó Anna (kadett, -47 kg), Simon Krisztián (10–11 év, -35 kg), Szabó Norbert (10–11 év, +40 kg), Taranek Bernárd (kadett, -57 kg) * ezüstérem: Albert Ákos (kadett, -52 kg), András-Nagy Dorottya (10–11 év, +43 kg), András-Nagy Patrícia (12–13 év, +52 kg), Bardócz Milán (10–11 év, +40 kg), Béres Regina (8–9 év, -28 kg), Bucsi Anna (10–11 év, -33 kg), Jani Mátyás (12–13 év, -45 kg), Német Hugó Attila (8–9 év, -30 kg), Olosz Panna (kadett, -47 kg), Pulugor András (12–13 év, +55 kg), Sajgó Anna (12–13 év, -47 kg), Voiculescu Olivér (10–11 év, -40 kg) * bronzérem: Albert Ákos (12–13 év, -45 kg), Albert Anna (10–11 év, -38 kg), Bogdán Rajcs Attila (kadett, -52 kg), Buslig Zsófia (kadett, -47 kg), Gecse Luca (12–13 év, -42 kg), Koncz Gyopárka (kadett, -47 kg), Pulugor András (kadett, -63 kg). (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


