„Nem hagyjuk abba!” címmel kedd délutánra ismét tiltakozást szervezett Hadházy Ákos képviselő, immár tizennegyedik alkalommal.
A Ferenciek terére szervezett rendezvény 17 órakor kezdődött, 19 óra körül nagyjából ezren elindultak az Ügyészség épülete felé az úttesten, ahol egy idő után a rendőrség megkérte Hadházyékat, hogy a járdán vonuljanak tovább. Ennek a képviselő nem akart eleget tenni, mert szerinte ahhoz túl sokan voltak, végül a tüntetők miatt megállították a közlekedést az Erzsébet hídnál.
Mivel a híd irányába nem engedték tovább őket, így a tömeg elindult az ellenkező irányba, a Deák Ferenc tér felé. A rendőröknek egy idő után sikerült felterelniük az embereket a járdára, a tömeg 20:30 körül megérkezett az Ügyészség épületéhez, ahol Hadházy Ákos azt ígérte: „Nem hagyjuk abba”, majd lezárta a tüntetést – olvasható a Telex összefoglalójában.
Hadházy Ákos szerint „a hatalom arra számított, hogy az ellenzék majd nem csinál semmit, vagy legfeljebb tüntikéznek kicsit, aztán megunják és hazamennek, ennek ellenére lassan harmadik hónapja tüntetnek”.
Szerinte a demonstrációra szükség van, mert az ellehetetlenítési törvény tervezetét nem vonták vissza, csak elhalasztották a szavazást. „A pisztolyt nem sütötték el, de most is ott van az asztalon, megtöltve.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


