A Szentföldi Ferences Kusztódiában június 15-én, Szentháromság vasárnapján tizennégy, papságra készülő ferencest szenteltek diakónussá. A liturgiát Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka vezette a jeruzsálemi Szent Megváltó-templomban. Jelen volt Francesco Patton szentföldi kusztos is.
Pizzaballa bíboros homíliájában János evangéliumát hívta segítségül a diakónusi szolgálat megvilágításához:
Ezek a szavak, mondta a pátriárka, felfedik a Szentháromság működésének dinamikáját, amelyben mindegyik személy ad és kap, a szeretet folytonos áramlásában. Hasonlóképpen a diakónus is olyan szolgálatra kapott meghívást, amely nem tőle ered, hanem Krisztustól – az ő kegyelmét közvetíti másoknak.
Pierbattista Pizzaballa az egységnek, a közösségnek (communio) ezt a működésmódját állította szembe a kígyó hazugságával a Teremtés könyvében. Míg a kísértő bizalmatlanságot és elválasztást okoz, a Szentlélek „nem tesz hozzá, és nem vesz el Jézus szavaiból, hanem élővé teszi azokat bennünk”.
Egy olyan időszakban, amelyet konfliktusok és töredezettség határoz meg, ez az igazság az új diakónusok küldetését teszi próbára:
A tizennégy szentelendő ferences szerzetes a világ különböző pontjairól származik, az Egyház egyetemességét érzékeltetve.
A bíboros arra is emlékeztetett, hogy a diakonátus nem egy fokozat, hanem ajándék, amelyet a mindennapi életben kell gyümölcsöztetni, különösen is a Szentföldön, ahol a megosztottság még sürgetőbbé teszi az egységről való tanúságtételt.
A jeruzsálemi pátriárka a diakónusi szolgálat három vonását emelte ki: 1. az Ige szolgálatát, 2. az Eucharisztia szolgálatát és 3. az egység, a közösség szolgálatát.
1. Úgy kell hirdetnetek, hogy nem változtattok rajta semmit, amint a Lélek is teszi Jézus szavaival – mondta a pátriárka, aki emellett a Szentíráson való elmélkedésre buzdította a testvéreket, hogy az
2. A kenyér megtörését Pizzaballa bíboros összekötötte a saját egzisztenciájuk „megtörésével”, másokért, ezzel elutasítva a „főszereplőség” valamennyi formáját.
3. A kommunió szolgálatáról megjegyezte: „Amint a Szentháromságban semmit nem zárnak el, úgy a ti szolgálatotok is a hidak, ne a falak építése legyen.”
Az ünnepi liturgia végén Máriához fohászkodtak, arra kérve a Szűzanyát, hogy vezesse az új diakónusokat olyan úton, amely
„A feszültségekkel teli helyzetben felszentelésük szimbolikus jelentést hordoz: megmutatja, hogy lehetséges olyan kapcsolatokban élni, amelyek nem a hatalmon, hanem a kölcsönös elfogadáson alapulnak.”
Francesco Patton szentföldi kusztos köszöntő szavaiban felhívta rá a figyelmüket: noha számukra a diakonátus mintegy „átmenet a papság felé, mégis örökös, senki nem veszi el tőletek.
vagyis még amikor püspök lesz, akkor is diakónus marad.” A kusztos intette őket, ne tekintsék a diakonátust csupán az egyházi karrier egy lépcsőfokának, „az a karrier, amelyet Jézus Krisztus mutatott nekünk: leszáll, megalázza magát, szolgává válik, megmossa a lábát, meghal a kereszten, és életét adja testvéreiért. … ne hagyjátok magatokat elbűvölni azok szirénjei által, akik kitüntetésekkel, karrierrel vagy előnyökkel kecsegtetnek benneteket. A Krisztus iránti szeretet, válaszul Krisztus szeretetére, tartson meg benneteket mindig.”
Forrás és fotó: Custodia.org
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
