Tizenkilenc embert állítottak elő a fővárosi bulinegyedben a hétvégén

Tizenkilenc embert állítottak elő a hétvégén a főváros V., VI. és VII. kerületében, a Szent István körút, a Teréz körút és a Rákóczi út által határolt úgynevezett bulinegyedben tartott rendőrségi akció alatt – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt hétvégén is folytatta akciósorozatát a bulinegyedben – írták. Tizenkilenc embert fogtak el és állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt, közülük tizenhárom ellen kábítószer-birtoklás, öttel szemben garázdaság, egy szír állampolgár ellen pedig kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás. Utóbbit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására – tették hozzá.

Hírdetés

Az akciósorozat és az állandó rendőri jelenlét célja – a kábítószerhez és a prostitúcióhoz köthető bűncselekményekkel szembeni fellépésen túl – a közterületen elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények, a lopások, valamint a gépjárművel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, felderítése, az elkövetők azonosítása és elfogása, valamint az ott élők szubjektív biztonságérzetének növelése – olvasható a közleményben.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »