Tizenhét éves korában építette meg első házát Le Corbusier

Tizenhét éves korában építette meg első házát Le Corbusier

59 éve, 1965. augusztus 27-én halt meg Le Corbusier, akit sokan az építészet prófétájának tartanak, érdekes módon mégis ő a szakma egyik legtöbbet vitatott és leghevesebben védelmezett képviselője. 27 éven át tartó házassága alatt számos viszonya volt, többek között az akkor huszonhárom éves Josephine Bakerrel is, akivel egy óceánjárón ismerkedett meg.

La Chaux-de-Fonds-ban, a svájci óragyártás több mint négy évszázados múltra visszatekintő központjában született 1887. október 6-án, eredeti neve Charles-Édouard Jeanneret-Gris. Szülővárosának szigora és a protestáns környezet puritánsága egész életében elkísérte.

Három év alatt tanulta ki az óralapszámok zománcozását és vésését, majd iparművészeti iskolába járt. Itt Charles L’Eplattenier – akit később egyetlen tanárának nevezett – oktatta rajzolásra, művészettörténetre, és ő bíztatta arra, hogy mindenáron legyen építész. Még nem töltötte be tizennyolcadik évét, amikor megépítette első házát, és az ezért kapott pénzből beutazta Európát.

Berlini és párizsi építészeti irodákban dolgozott, az első világháború kitörésekor hazatért Svájcba. Ekkor készült terveiben már szabványméretű, sorozatban gyártott elemek szerepeltek, hogy minél gyorsabban lehessen majd helyreállítani a háború pusztításait. 1918-ban Párizsban ismerkedett meg Amédée Ozenfant kubista festővel, aki a tiszta geometriai formák felé fordította figyelmét.

Az ő hatására kezdett írni és festeni, s az ő bíztatására vette fel anyai nagyapja nevét, mintegy bizonyítékul arra, hogy mindenki megújíthatja magát. Már Le Corbusier néven adta ki Egy új építészet felé című cikkgyűjteményét, amelyben az építészet forradalmának szükségességét hirdette, benne szállóigévé vált kijelentéseivel: „A ház egy gép, amelyben élünk”; „A görbe út a szamaraké, az ember útja egyenes”; „Törvénybe kellene iktatni, hogy egy ház csak fehér lehet”.

Munkásságának első korszaka 1940-ig tartott. Az 1922-ben bemutatott „kortárs város” projektje már tartalmazza öt híres alapelvét: az oszlopokon álló ház alatt átvitt zöldterületet; a kertté alakítható tetőteraszt; a vázas szerkezetet és az így szabadon változtatható alaprajzot; a szerkezettől független határoló falakat; a szabadon alakítható, szalagablakos homlokzatot.

Első megvalósult munkája a Bordeaux melletti Pessac negyven házból álló munkáslakótelepe, amelynek szokatlan formái és színei felháborodást keltettek. A hatóság nem engedte bekötni a vízvezetéket, ezért a telep hat évig lakatlan maradt, Le Corbusier sohasem felejtette el az őt ért sérelmet.

Bár mindig a nagy embertömeget befogadó terek építése foglalkoztatta, közvetlenül a második világháború előtt egyéni megbízásokat teljesített, igényes térformálással, funkcionális szerkezettel, aszketikus külsővel, mint például a párizsi Raul de Roche villa, amelyben ma a Le Corbusier Alapítvány működik. A Népszövetség genfi székházpályázatára tervezte első szigorúan funkcionális irodaépületét.

Bár ez szinte minden mai ENSZ-épület mintája, mégsem díjazták, mert rajzait nem húzta ki tussal. 1929-ben megnyerte a moszkvai Centroszojuz épület pályázatát, amely 1935-re valósult meg, majd a párizsi Üdvhadsereg palotája és diákháza következett, ahol először élt a nyers beton plasztikai hatásával.

Hírdetés

A harmincas években készültek Algír, Sao Paolo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro, Buenos Aires rendezési tervei. A második világháború alatt a meg nem szállt vichyi országrészben élt, ekkor dolgozta ki moduláris elméletét, amely az építészet elemeit az emberi test arányaihoz igazította. 1940 után kezdődő második korszaka elején abban reménykedett, hogy a háború utáni újjáépítés során megvalósíthatja a közösségi építészetre vonatkozó elképzeléseit.

1946-ban de Gaulle tábornok közbenjárására végre megkapta építészoklevelét, és a kormány egy nagy marseille-i lakókomplexum tervezésével bízta meg, itt a tizenkét emeletes, vékony lábakon álló épület tetején kapott helyet a játszótér, az úszómedence és egy sportpálya.

Érett alkotói korszakának legszebb darabja a Ronchamp község közelében, a Vogézek egy kisebb hegycsúcsán emelkedő Magasságos Miasszonyunk-kápolna. A művész a régi templom köveit is felhasználta a csónakszerű, domború és homorú falakból megkomponált épülethez, amely messziről nézve szinte lebeg a táj fölött.

A hatvanas években építette a tokiói Nyugati Művészet Múzeumát, a frankfurti Művészeti Központot, a milánói Olivetti-székházat, a strasbourgi Kongresszusi Palotát, a bostoni Harvard Egyetem Képzőművészeti Központját és a brazíliavárosi francia követség épületet.

Le Corbusier-t 1965. augusztus 27-én Cap Martinban úszás közben érte a halál. Művészeti hagyatéka több mint 30 ezer építészeti tervből, 13 ezer vázlatból, hétezer vízfestményből, félezer olajfestményből és 52 könyvből áll. Az UNESCO 2009-ben, majd 2011-ben is elutasította, hogy munkássága a világörökség része legyen.

2014-ben újra napirendre került a kérdés, mert Svájc, Franciaország, Japán, Argentína, Belgium és Németország újra indítványozta a világörökségi jogállás megadását az autodidakta építész által tervezett 17 épületnek. A jelöléseket az UNESCO illetékes bizottsága 2016-ban jóváhagyta, és felkerültek a listára.

Le Corbusier-t delejes kapcsolat fűzte a nőkhöz. Huszonhét éven át élt házasságban Yvonne Gallis divatmodellel, akit egyáltalán nem érdekelt az építészet. Házassága alatt számos viszonya volt, többek között az akkor huszonhárom éves Josephine Bakerrel is, akivel egy óceánjárón ismerkedett meg. „Milyen kár, hogy építész, pedig milyen jó társ vált volna Önből!” – mondta neki a banánfüzéres táncáról elhíresült művésznő. 2014-ben Rio de Janeiróban (Museu de Arte do Rio) külön kiállításon mutatták be az építész és a táncosnő meghitt kapcsolatát.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »