Tizenévesek vertek halálra egy embert az augsburgi karácsonyi vásár közelében

Tizenévesek vertek halálra egy embert az augsburgi karácsonyi vásár közelében

Széles körben felháborodást okozott Németországban egy emberölés, amely egy karácsonyi vásár közelében történt. A feltételezett elkövetők tizenévesek, vasárnap fogták el őket.
Az eset a Bajorország tartományi Augsburg belvárosában történt, az áldozat egy 49 éves tűzoltó, aki feleségével és egy baráti házaspárral péntek este felkereste a város híres karácsonyi vásárát, majd hazafelé sétálva vitába keveredett egy csoport fiatallal.

A vita verekedésbe torkollt, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is. A támadók elmenekültek, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

Hírdetés

Az erőszakos bűncselekmény országszerte felháborodást keltett, a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel a tettesek kézre kerítésére.

A bajor tartományi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket és elfogták őket. A halálos csapásokat az áldozatra egy augsburgi születésű, 17 éves fiatalember mérte, aki a német mellett további állampolgárságokkal is rendelkezik. Elfogtak egy ugyancsak 17 éves és Augsburgban született fiatalembert is, aki a közlemény szerint egy dél-európai ország állampolgárságával rendelkezik.

Ez a „borzasztó támadás sok embert megrázott Augsburgban, és messze a városon kívül is”, ezért is fontos, hogy a rendőrség gyorsan elfogta a feltételezett elkövetőket – emelte ki Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.

A Bild című lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig olasz állampolgár.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »