Tizenegyest rontott, mégis győzött a sepsiszentgyörgyi csapat (Labdarúgás, 1. Liga)

Tizenegyest rontott,  mégis győzött a sepsiszentgyörgyi csapat (Labdarúgás,  1.  Liga)

Az első félidőben még hátrányban volt, azonban a szünet után egyenlített, majd a hajrában fordított a Sepsi OSK, amely végül 3–1 arányban győzött hazai környezetben a Mioveni ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának első fordulójában.

Vasárnap a fagypont körüli hidegben pörgős mérkőzést játszottak a csapatok, az első félórában a házigazdák játszottak fölényben, ám hiányoztak a veszélyes helyzetek. Iustin Popescu könnyedén védte Rareș Ispas lövését, majd Marius Ștefănescu az oldalhálót találta el. A túloldalon Ionuț Rădescu beadása után Alexandru Buziuc fejjel próbálkozott, viszont Niczuly Roland védeni tudott. A 38. percben váratlanul vezetést szerzett a Mioveni, Moussa Sanoh beívelését Guilherme Garutti csúsztatta tovább, Ionuț Balaur pedig közelről a hálóba fejelt (0–1).

A háromszéki együttes már a szünet előtt egyenlíthetett volna, Sanoh a tizenhatos területben szabálytalankodott Eder González ellen, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőrúgást Bogdan Mitrea végezte el, azonban a csapatkapitány jobb alsó fele tartó lövését Popescu szögletre tolta. A sarokrúgás után Mitrea közelről is betalálhatott volna, ám a vendégek kapusa ezt is védte, akárcsak González távoli próbálkozását.

A második félidő elején Cristiano Bergodi vezetőedző cserékkel igyekezett felrázni csapatát, ennek köszönhetően a helyzetek sem maradtak el. A 49. percben Radoslav Dimitrov beadását követően Vitalie Damașcan fejelt kapura, viszont a kapus ezúttal is elemében volt. Alexandru Pelici védekezésre berendezkedett csapata egy ellentámadás végén veszélyeztetett, Mihai Lixandru közeli lövését Mitrea szögletre mentette. A labdát többet birtokló házigazdák a 79. percben egyenlítettek, Cristian Bărbuț beadása után a csapatkapitány próbálkozott, lövését Popescu hárította, a kipattanót pedig Alexandru Tudorie a hálóba pöckölte (1–1).

Nem sokkal később ismét Tudorie volt a főszereplő, Mitrea beadása után a csatár védhetetlenül a hálóba fejelt (2–1). Az ezúttal lesen tartózkodó támadó negyedik gólját szerezte piros-fehér mezben. A Sepsi OSK az előnye tudatában sem lassított, a ráadásban Bărbuț előkészítése után Marius Ștefănescu a bal alsóba továbbított (3–1), így a sepsiszentgyörgyi gárda sorozatban második mérkőzését nyerte meg hátrányból fordítva.

 

 

1. Liga, alsóházi rájátszás, 1. forduló: Sepsi OSK–Mioveni 3–1 (0–1). Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 2500 néző. Vezette: Horia Mladinovici (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Ispas (Dumitrescu, 46.), Mitrea, Niňaj, Dimitrov (Askovszki, 54.) – Ștefănescu, González, Fülöp (Golofca, 46.) – Bărbuț, Tudorie (Fofana, 90.), Damașcan (Luckas­sen, 67.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Mioveni: Popescu – Balaur (Iacob, 80.), Scarlatache, Garutti – Rădescu (Trif, 80.), Lixandru, Dumitriu, Șerbănică (Burnea, 59.) – Sanoh (Blănaru, 67.), Rusu, Buziuc (Raicea, 67.). Vezetőedző: Alexandru Pelici. Gólszerzők: Tudorie (79., 86.), Ștefănescu (90+3.), illetve Balaur (38.). Sárga lap: Mitrea (71.), illetve Șerbănică (32.).

További eredmények: * playoff: Universitatea Craiova–FC Argeș 3–0 (gólszerzők: Vagenin 23., Roguljić 83., Baiaram 84.), Kolozsvári CFR–FC Voluntari 3–1 (gsz.: Debeljuh 49., Deac 78., Petrila 82., illetve Costin 71.) * playout: Aradi UTA–Academica Clinceni 3–0 (gsz.: Erico 10., Otele 41., 48.), Chindia Târgoviște–U Craiova 0–0.

A playoff rangsora:

1. CFR                          1          0          0          3–1      41

2. FCSB                        0          0          0          0–0      31

Hírdetés

3. Craiova                    1          0          0          3–0      30

4. Farul                        0          0          0          0–0      24

5. Voluntari                 0          0          1          1–3      24

6. Argeș                       0          0          1          0–3      24

A playout rangsora:

1. Arad                         1          0          0          3–0      23

2. Sepsi OSK               1          0          0          3–1      23

3. Botoșani                  0          0          0          0–0      23

4. Rapid                       0          0          0          0–0      20

5. Târgoviște               0          1          0          0–0      19

6. U Craiova                0          1          0          0–0      18

7. Mioveni                   0          0          1          1–3      15

8. Dinamo                   0          0          0          0–0        9

9. Clinceni                   0          0          1          0–3       7

10. Medgyes               0          0          0          0–0        1

A rájátszás 2. fordulójának programja: * playoff: FC Voluntari–Universitatea Craiova (péntek, 20.30 óra), FC Farul–Kolozsvári CFR (szombat, 20.30 óra), FC Argeș–FCSB (vasárnap, 19 óra) * playout: FC Botoșani–Aradi UTA (péntek, 17.30 óra), Medgyesi Gázmetán–U Craiova (szombat, 15 óra), Academica Clinceni–FC Rapid (17.30 óra), FC Dinamo–Sepsi OSK (vasárnap, 16 óra), Mioveni–Chindia Târgoviște (hétfő, 20.45 óra).


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »