Tizenegy éves kislánnyal szexeltek a sztársportolók?

Tizenegy éves kislánnyal szexeltek a sztársportolók?

A rendőrség megerősítette a Blikknek, hogy feljelentés érkezett hozzájuk, a benne szereplők alapján pedig „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt” nyomozást indítottak, melyben két, közismert magyar sztársportoló érintett. A bulvárlap mai cikke szerint a két sportoló két évvel ezelőtt hosszú hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytatott egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A lap úgy tudja, a lány eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, később aztán konkrétan megnevezte a zaklatóit: a történteket egy saját kézzel készített levélben írta le családja egyik ismerősének. Ezt a dokumentumot – amely a szexuális aktusokat, azok helyszíneit, körülményeit részletezi – információik szerint mellékelték a rendőrségi feljelentéshez. A bulvárlap szerint a rendőrség kiemelten kezeli az esetet, annak súlyosságára való tekintettel napokon belül további nyomozati cselekmények várhatók.

Hírdetés

Ha a vádak igaznak bizonyulnak, az elkövetők 5–15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A kislány 11 éves korában mindenképpen a beleegyezési korhatár – vagyis az az életkor, amely felett az egyén szabad döntése alapján létesíthet szexuális kapcsolatot – alatt volt: ez Magyarországon 14 év. Az pedig, aki olyan személlyel létesít szexuális kapcsolatot, aki ezen életkor alatt van, mindenképpen bűncselekményt követ el.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »