Tíz tonna élelmiszert és gyógyszert küldött Bejrútba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps Programmal és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben december 18-án, csütörtökön a Magyar Honvédség repülőgépén.
A magyar küldöttségnek Azbej Tristan üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár, Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke és Solymári Dániel, a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője is a tagja volt.
A libanoni máltai segélyszervezetnek eljuttatott humanitárius segélyszállítmány az országbeli harcok által sújtott lakosság és az ugrásszerűen megnövekedett létszámú belső menekültek támogatására szolgál.
A magyar küldöttség továbbá anyagi támogatást nyújtott a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyháznak, hogy az a polgárháborús krízis közepette is folytathassa egyházi és segélyezési tevékenységét: az egyházmegyékben élő rászoruló emberek élelmezését, szociális konyhák működtetését, illetve a papság támogatását. A Szíriának szánt magyar támogatás egy része ezen felül azt a repatriációs programot segíti, amely révén 200 menekültként élő család már hazatérhetett korábban lerombolt otthonába, és amelyet 2019 óta koordinál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a térségben helyi partnerével, a homszi görögkatolikus melkita püspökséggel együtt, a magyar kormány támogatásával.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


