Tíz kilométert kerültek a tanyasi emberek egy kiskőrösi vasúti átkelőnél, hogy Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc nyugodtan avathasson – számolt be a Népszava.
A külügyér a felcsúti multimilliárdossal együtt látogatott el Kiskőrösre, hogy megnézze és felavassa a kínai kölcsönből épülő gigaprojekt, a Budapest-Belgrád vasútvonal utolsó sínszálának lerakását.
A Népszava szerint a lezárást a Terrorelhárítási Központ rendelte el.
Azért, hogy zavartalan legyen a miniszter és a NER-oligarcha megtekintése, nem csak a helybelieket tartották távol, hanem a független sajtót is.
A lap egyébként korábban értesült az avatásról, de hiába próbálta az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, illetve a külügyi tárcánál elérni, hogy beléphessenek az eseményre, végül azt a választ kapták, hogy „nincsenek a meghívottak listáján.”
Az, hogy zárt körűvé tették az avatást, különösen azért meglepő, mert nem magánberuházásról van szó. A becslések szerint mintegy 800 milliárd forintos munkálatok kisebb részét közvetlenül közpénzből állják, 85 százalékát pedig olyan kínai hitelből, amit a magyar adófizetők fizetnek majd ki húsz év alatt – jegyezte meg a Népszava.
(Címlapkép: Szijjártó Péter/Facebook)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »