Hétfőn és kedden tíz ember áll a párizsi büntetőbíróság elé, akiket Brigitte Macron francia first lady elleni online zaklatással vádolnak. A nyolc férfi és két nő (41 és 60 év közöttiek) ellen az eljárás azért indult, mert a vád szerint részt vettek abban az „álhírkampányban”, amely azt terjesztette, hogy a first lady transznemű, és férfinak született.
A vád szerint a gyanúsítottak számos „rosszindulatú megjegyzést” tettek Brigitte Macron nemére és szexualitására vonatkozóan. A bírósági dokumentumok szerint odáig mentek, hogy az elnöki pár 24 éves korkülönbségét a „pedofíliával” hozták összefüggésbe. Amennyiben bűnösnek találják őket, a vádlottak akár kétéves börtönbüntetést is kaphatnak.
A vádlottak azt állították, hogy a 72 éves Brigitte Macron valójában Jean-Michel Trogneux néven látta meg a napvilágot. A gyanúsítások már régóta céltáblájává teszik az elnöki párt.
Carlo Brusa, az egyik vádlott ügyvédje szerint védence „nyugodt”, és csupán „egy a több százezer, vagy akár millió ember közül”, akik ezt a „világszerte ismert, különleges történetet” továbbosztották. Hozzátette, hogy ez az ügy „Macron asszonynak kevésbé vicces”.
A Reuters azt írta, az „álhír” az Egyesült Államokban is terjedni kezdett; a Macron házaspár júliusban rágalmazási pert indított Candace Owens jobboldali véleményvezér ellen is. A mostani párizsi tárgyalás a first lady 2024 augusztusában tett feljelentése nyomán indult, amely decemberben és idén februárban letartóztatásokhoz vezetett.
Körkép.sk, Reuters
Nyitókép forrása: SITA/Christophe Petit Tesson, Pool via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


