Titokzatos ládikára bukkantak egy aprócska tolnai községben

Titokzatos ládikára bukkantak egy aprócska tolnai községben

226 éves időkapszula került elő Murgán.

Felújítás, falszigetelés közben megtalálták a murgai templom alapkövét – számolt be a TEOL, megjegyezve, hogy inkább egy emlékkőről van szó, miután nem az építkezés indításának, hanem befejezésének dátuma olvasható rajta.

A felújítást koordináló történész szerint a németség templomépítészeti kultúrájából ilyen még nem került elő. „Nagyon nagy ritkaság ez a kő, ez a kinyitható kődoboz, ez a szarkofágszerű kőedény, mely egy lefalazott kis fülkében pihent, az oltár mögött” – tette hozzá a megyei híroldalnak Balogh Margit.

Tájékoztatása szerint a templomépítés befejezési dátuma (1796) mellett más feliratok is olvashatók a kő négy oldalon, köztük a Jeszenszky név. (A báró Jeszenszky család a török kivonulása után kapta meg a bécsi udvartól Murgát és Csibrákot.)

A történész azt is elmondta, hogy a kőedényben egy időkapszula is található. „Egyelőre csak kívülről szemlélgetjük, megvárjuk a szakembert, a restaurátort, addig nem nyitjuk fel. Nem tudhatjuk, hogy mi történik, ha érintkezik a levegővel, ha 226 év elteltével friss oxigént kap” – magyarázta. A keskeny, befőttes üvegre emlékeztető tokban korabeli pénzérmét és egy kis papirusztekercset véltek felfedezni.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A kőedényt, amelyről a portál fotókat is közöl, várhatóan visszahelyezik majd a fülkébe, de nem lesz lefalazva, hanem egy plexilap mögött minden érdeklődő számára megtekinthető lesz.

Nyitókép: Pexels.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »