Titokban Jemenben járt Vona Gábor

Titokban Jemenben járt Vona Gábor

A Jobbik elnöke évekkel ezelőtt Jemenben egy Szaddam Husszein által is pénzelt szélsőséges párt rendezvényén szónokolt. Az utóbbi napokban több olyan felvétel is napvilágot látott melyen Vona Gábor az iszlám kultúra mellett tesz hitet. Sajtóértesülések szerint ez már párttársainak is sok.

Egy korábban még a véreskezű iraki diktátor, Szaddam Husszein által is pénzelt párt kongresszusán mondott gyújtó hatású beszédet Vona Gábor, a Jobbik elnöke, ismét csak kihangsúlyozva az iszlám melletti elkötelezettségét – írja az internetes lap, amely emlékeztet, hogy 2009-es EP-választásokra az akkori iráni elnöktől, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kért választási megfigyelőket Vona Gábor, sőt kérte az iráni Forradalmi Gárda segítségét is.

A lap beszámolója szerint titkos együttműködési szerződést is kötött Iránnal Vona a párt nevében, amelyet az iráni nagykövet írt alá. A nyilvánosság csak annyit ismerhetett meg a szerződésből, hogy a Jobbik önkormányzata Tiszavasváriban azonnal hatállyal testvérvárosává fogadta az iráni Ardabilt. Megígérték azt is, hogy testvérvárost „szereznek” a síiták szent helyének Qom-nak, erről elsőként gyöngyöspatai jobbikos képviselők kezdtek tárgyalásokat.

Allahot dicsőítette

A múlt héten napvilágra került több olyan felvétel is, amelyben a jobbikos politikus gyakorlatilag hitet tesz Allah mellett és arról beszél, hogy az emberiség utolsó reménysége az iszlám.

Csütörtökön a Mandiner birtokába jutott felvételen Vona Gábor muszlim fiatalok előtt dicsőítette Allahot. A Jobbik elnöke a következőket mondja:„Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.” A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a feltehetően török közönség.

Hírdetés

Portálunk számolt be arról, hogy Vona Gábor „Született augusztus 20-án” című önéletrajzi könyvében arról beszél, a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár.  Ebben így fogalmaz: “amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end.”

Nagy a felháborodás a Jobbikon belül is

Még a pártvezetés nagy része sem ismerte Vona Gábor Allahot és az iszlámot éltető nyilatkozatait, a párttagokat pedig egyenesen megdöbbentették a kijelentések. Szerintük Vona politikai öngyilkosságot követett el, ezért le kell váltani – írta a Faktor.hu.

Az internetes lap információi szerint többen máris megfogalmazták, hogy a párt elnökét a lehető leghamarabb félre kell állítani. A helyén, legalábbis a párt országos listáján Volner Jánost szeretnék látni.

A Nézőpont friss felmérése szerint Vona Gábor a második legelutasítottabb politikus Gyurcsány Ferenc után. A Demokratikus Koalíció elnöke 22 százalékkal, míg a jobbikos politikus 30 százalékkal Magyarország két legkevésbé népszerű politikusa.

Faktor.hu / hirado.hu

The post Titokban Jemenben járt Vona Gábor appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »