Titokban egyeztetett Gyurcsány, Karácsony és Alföldi

Titkos megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc a színművészeti egyetemről – tudta meg a Hír TV.

Információik szerint a Demokratikus Koalíció elnöke három nappal ezelőtt Karácsony Gergellyel és Alföldi Róberttel egyeztetett. A megbeszélésen részt vett az intézmény egyik diákja, Bohos Imre és az egyetemfoglalás egyik szervezője, Rózsa László is.

Hírdetés

Történt mindez úgy, hogy a színművészeti egyetem diákjai korábban azt állították, hogy tiltakozó akciójuk politikamentes – emlékeztetett a Hír TV.

L. Simon László felelőtlenségnek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem leköszönő vezetőinek viselkedését. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: egy teljesen szabályos eljárás során történik fenntartóváltás az egyetemen, mert az oktatás fejlesztésére és korszerűsítésére szükség van.

A politikus hozzátette: jogkövető magatartásra kellene ösztönözni a diákokat, és nem arra, hogy illegitimnek nevezzenek olyan döntéseket, amelyek törvényesen és szabályosan születtek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »