Titok! Kína és 16 ország kormányszóvivője találkozott Budapesten

Titok! Kína és 16 ország kormányszóvivője találkozott Budapesten

HSZINHUA

Magyarázat: az egyik legkontraproduktívabb intézményünk az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap), ugyanis a közszolgálati adók és az egész hazai média – főként a kormánypárti – szinte minden, nemzetközi eseményekkel kapcsolatos híreket az MTVA irányítása alatt álló MTI-től várják, kivéve az ezzel járó felelősséget az M1-től, Kossuth Rádiótól, stb.

Vagyis a közszolgálat válláról levették a „terhet”, hogy saját maguk is körülnézzenek, „hátha” a Magyar Távirati Iroda  éppen nem teljesíti feladatát. Ami naponta sokszor megtörténik, „véletlenül” szembemenetelve a hivatalos magyar külpolitika érdekeivel.

Azt MTI pedig egyszerű elven működik: az ott dolgozó balliberális csapat (tisztelet az olyan kivételeknek, mint a Moszkvából példásan tudósító Pogár Demeter) kétrét görnyedve hajtja végre a belföldi hírekkel kapcsolatos elvárásokat és így – sajnos joggal – arra számítanak, senki nem fogja őket „csesztetni”, ha közismert ideológiájuknak és rokon/ellenszenvüknek megfelelően szelektálnak a nemzetközi hírekkel kapcsolatban.

Az MTVA vezetőség pedig a tőlük megszokott cselédek módjára engedelmeskednek virtuális liberális “főnökeiknek”.

Hírdetés

Tegnap jelentette a világ legnagyobb hírügynökségének, a kínai Hszinhuának példás teljesítménnyel dolgozó budapesti tudósítója, Yang Yongqian, hogy szerdán Kína és 16 Közép- és kelet-európai (KKE) kormány szóvivő találkozott Budapesten.

Ez volt e 17 kormányszóvivő második találkozója a „Nyitottság és kommunikáció: közösséget építeni az emberiség közös jövőjével” címmel.

A tudósítás idézi Magyar Leventét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárát, aki elmondta, hogy a Kína által javasolt Új Selyemút („Egy Övezet Egy Út) kezdeményezés rendkívül fontos Közép- és Kelet-Európában és az nagy lehetőségeket nyújt”.

Azt is elmondta, Magyarország készen áll arra, hogy a Kína és a KKE közötti együttműködés motorja legyen, és „céljainkat összekapcsoljuk az Új Selyemúttal”.

Noha a találkozó nem a Tűzföldön volt, az MTI ezt nem „vette észre”.  Ha rosszul kerestem volna a Google-ban, kérem jelezzék.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »