Titkosszolgálati védelmet kap a Fehér Ház szóvivője – pedig ahogy elnézzük, meg tudná védeni magát

Titkosszolgálati védelmet kap a Fehér Ház szóvivője – pedig ahogy elnézzük, meg tudná védeni magát

A szóvivőnő nem kívánta kommentálni a sajtóértesüléseket, a titkosszolgálat illetékese pedig a CNN hírtelevízióban azt mondta, hogy biztonsági okokból soha nem kommentálják az ilyen jellegű információkat.

Sarah Huckabee Sanders védelmének elrendelésére azt követően kerül sor, hogy a hétvégén a szóvivőnőt és családját kitessékelték egy virginiai étteremből azzal az indoklással, hogy mivel Donald Trump elnök kormányzatának munkatársa, ezért nem kívánatos vendég.

A nagy vitát kavart eset után Maxine Waters demokrata párti képviselőnő a hétvégén Los Angelesben egy rendezvényen arra bíztatta az amerikaiakat, hogy „zaklassák” a Trump-kormányzat munkatársait.

Hírdetés

„Ha étteremben, boltban vagy benzinkútnál meglátnak egy kormánytagot, tessék odamenni, villámcsődületet rendezni és tudatni velük, hogy többé már sehol sem kívánatosak” – fogalmazott a képviselőnő, akinek beszédét valaki feltette az egyik videómegosztó portálra, és így hétfőn már egész Amerika tudomást szerzett róla.

Donald Trump elnök „rendkívül alacsony intelligenciahányadossal rendelkező” törvényhozónak minősítette Maxine Waterst, republikánus politikusok lemondásra szólították fel a kaliforniai politikusnőt, és befolyásos demokrata párti politikusok is élesen bírálták őt. Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője például nyilatkozatban szögezte le, hogy Maxine Waters viselkedése „nem amerikaihoz méltó”.

Elemzők emlékeztetnek rá, hogy az elmúlt hetekben megszaporodtak a republikánus politikusok elleni szóbeli bántalmazások.

A múlt héten például a Peter Fonda színész, az amerikai elnök legkisebb gyermeke, Barron Trump elrablására buzdította az amerikaiakat. „Szakítsák csak el őt is az anyjától!” – fogalmazott Twitter-bejegyzésében a színész, akit felháborított az amerikai-mexikói határon illegális migráns szüleiktől elválasztott kisgyermekek látványa. S bár Peter Fonda később bocsánatot kért, a titkosszolgálatot értesítették az esetről.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »