Titkos uniós fegyver a lator Magyarország ellen

Aki azon gondolkodott, hogy a tömeggyilkos Európai Uniót netán meg kellene büntetni, amiért félmillió halottat és több millió belső és külső menekültet eredményezett eddigi, a damaszkuszi kormány elleni dzsihadista terroristákat támogató Szíria politikája, és hogy még most is makacsul szankciókat tart fenn ellene, ami miatt még többen halnak meg és gyötrődnek, miközben az esetek nagy részében a humanitárius segítség sem juthat el az egykor példásan prosperáló alavita-keresztény-muzulmán országba, az súlyosan téved.

Nem, a több nyelven megjelenő Euractiv brüsszeli hírportál vezető szerkesztője, Georgi Gotev „A titkos fegyver a lator országok ellen” című cikkében elsősorban Magyarország, másodsorban Lengyelország megbüntetésére gondol.

Cikke bevezetőjében hatalmas örömmel és egyetértéssel üdvözli Emmanuel Macron francia elnöknek a múlt heti uniós csúcson azt a bejelentését, hogy az EU „lator államai” elleni magatartásában változás lesz. Mint tudjuk, e korábbi Rotschild-bankár majd Hollande-miniszter a változást nem a jó értelemben érti.

És mint azt szintén tudják azon hazai Nigel Farrage-féle euroszkeptikus kajánok, akik már most dörzsölik a kezüket arra várva, hogy ez a változás annyira elviselhetetlenné fogja tenni Magyarország és Lengyelország helyzetét az unióban, hogy e két ország megindítja kilépési folyamatát, mely után egyébként egy csapásra megfordulna a helyzet, és Brüsszel könyörögne, ne tegyék, rettegve a dominóhatástól.

A bolgár eredetű Gotev kolléga azt írja, hogy a „Magyarországon virágzó illiberális demokrácia és Lengyelország rendszerszintű fenyegetése az EU demokratikus alapjai ellen” gondot okoz olyan alapító tagországoknak, mint Franciaország. Amely, mint ígérte Macron, nem egyedül fog fellépni e latorállamok ellen, mert akkor a harc magányos küzdelemmé válna.

A két lator, Magyarország és Lengyelország nagyobb veszélyt hordoz magában, mint a migránsok áthelyezése Görögországból más országokba, mert „a beteg almák terjesztik a betegséget”-írja a nyilván makkegészséges Gotev, aki úgy érzi, e mondatát követően főszerkesztőjétől a napocskán át Junckerig, Sorosig és McCainig mosolyognak rá a neokon imádattal megspékelt neoliberális világ nagyjai. És a mosolyt fokozandó teszi hozzá: a kohéziós alapokat kell kivenni ezen engedetlen országok kezéből.

Hírdetés

Csakhogy, írja, mindezt könnyebb leírni, mint megcsinálni, mert e pillanatban az EU jogszabályai ilyen összekapcsolást nem tesznek lehetővé. A szabályokon pedig gyakorlatilag lehetetlen változtatni, noha Merkel és Macron „bátor arccal” jelentette ki a csúcson, hogy az EU alapszerződésének megváltoztatása nem tabu.

„Tehát van titkos fegyver a latrok ellen? A válasz: van.”

Egyesek szerint az EU intézményeinek be kell keményíteniük és be kell fagyasztaniuk az uniós alapokat, amikor korrupciót szagolnak. Magyarországon amúgy is elkorrumpálják az uniós pénzeket, de ott „a média erről képtelen írni”, hazudja e lator féreg. Majd így folytatja: „Magyarország maffia állam lett Orbán Viktor uralma alatt”, mint azt Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter kijelentette. Azt is mondta, nem elég, hogy a médiumok kormánykézen vannak, de azokhoz még uniós pénzek is folynak, ami magában véve botrány.

Cikkét azzal zárja, hogy a helyzet várhatóan változni fog és elzárják a pénzcsapot a latorállamoknak.

Plusz jönnek majd a szovjet tankok, tehetik hozzá azok, akik már átéltek egy, a maihoz hasonló baráti nemzetközi közösséget 1990 előtt.

Lovas István – Magyar Idők


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »