Tisztújító közgyűlést tartott a Szent István Társulat – Új elnököt és alelnököt választottak

Tisztújító közgyűlést tartott a Szent István Társulat – Új elnököt és alelnököt választottak

A Szent István Társulat április 28-án tartotta 177., évi rendes, egyúttal tisztújító közgyűlését Budapesten. Ennek keretében a tagság új világi elnököt és egyházi alelnököt választott a társulat fővédője, Erdő Péter bíboros, prímás ajánlására, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) jóváhagyásával.

Az új elnök Molnár Antal történész, egyetemi tanár, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének osztályvezetője. 1997-től 2011-ig a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya levéltárának levéltárosa volt, majd 2011 és 2016 között a Római Magyar Akadémia igazgatója. 2021-től a Vatikánban működő Történettudományok Pápai Bizottsága (Pontificio Comitato di Scienze Storiche) tagja.

Az új elnök a megválasztása után ezekkel a szavakkal köszöntötte a közgyűlés résztvevőit: „Nagyon hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért, hiszen a Szent István Társulat egyedülálló hazánk könyvkiadói között. Immár 177 éve az egész magyar kultúra folyamatos gazdagítója, emiatt bizonyos értelemben kultúrkincsnek is nevezhetjük. Ezért ezt szem előtt tartva szeretnék korunk új kihívásai közepette segítője lenni e nagymúltú intézménynek.”

Hírdetés

Az új alelnök Kovács Zoltán mariológus, korábban az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára, majd irodaigazgatója, az Érseki Bíróság, később az Esztergomi Prímási Főszentszék bírája. 2012-től 2017-ig a Római Pontificia Facoltà Teologica Marianum megbízott docense volt, 2012-től a Római Pontificia Academia Mariana Internationalis levelező tagja. 2019-től egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, ezzel párhuzamosan a Szent István-bazilika helyettes plébánosa.

Alelnökké választása után felhívta az egybegyűltek figyelmét egy aktuális párhuzamra: „Az Egyház ebben az évben a mai napra helyezte Szent Adalbert liturgikus ünnepét. A zsolozsmában azt olvashatjuk Prohászkától: ha Szent Adalbert nem imádkozik, Magyarországnak nincs Istvánja. A társulat közgyűlésén ezért bizalommal kérem Szent István királyt, Szent Adalbert püspököt, s ugyanígy a Magyarok Nagyasszonyát, hogy segítsenek bennünket az együtt munkálkodásban Egyházunk és a magyar nép javára.”

Forrás és fotó: Szent István Társulat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »