A történelmi Magyarország egykori jelentős bányavárosaiban nélkülözhetetlen volt a szervezett tűzoltó egységek jelenléte. A bányavárosok tűzoltósága szorosan összefonódott a bányászati tevékenységgel és a városi polgárság védelmével. Nem volt ez másként az egykori Hont vármegyei szabad királyi városban, Bakabányán sem. A régi tűzoltószertár a felújított kellékekkel ma is látható a község történelmi központjában.
Az intenzív bányászat miatt az említett települések fokozott tűzveszélynek voltak kitéve. A faszerkezetű épületek és a bányászati segédeszközök könnyen a lángok martalékává válhattak, ezért már a korai időszakban megszervezték a megfelelő védekezést.
A bányászok, a céhek tagjai, valamint diákok és a polgárság kötelezően vett rész a tűzestek megfékezésében. Ez egyfajta közösségi kötelezettség volt.
Önkéntes tűzoltóként végezték a munkájukat.
A bányákban a tűz a legveszélyesebb elem volt, ezért a bányászok képzettek voltak a tűz oltásában. Kezdetben vízzel teli vödrökkel, létrákkal, horgokkal dolgoztak, a vizet szekereken hordták. A későbbiekben megjelentek a komolyabb felszerelések, gépek, fecskendők is.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A bakabányai tűzoltószertárban látható kiállítás információs táblája szerint
a szabad királyi város levéltári iratai 1847-ben említik először a helyi tűzvédelmi rendszer működését. Az első fecskendőt is ekkor vásárolta a magisztrátus.
1868-ban építették fel a tűzoltószertár épületét. A létesítmény a bányaváros központjában, a Szent Miklós-templom tövében épült fel. Ma itt található a kamarakiállítás. A Bakabányai Tűzoltó Egyesület hivatalosan 1888-ban alakult meg. A szertárt a kornak megfelelő felszereléssel látták el.
A történelmi technikákat felvonultató kis tárlatot 2019-ben hozták létre a tűzoltószertár történelmi épületének földszintjén.
A kamarakiállításon látható egy négykerekű tűzoltószekér 1884-ből. Az eszköz a budapesti Geinttner és Rauch gyárban készült. Emellett egy kétkerekű, kézi pumpálású kisebb tűzoltókocsi, valamint egy tömlő szállítására használható kétkerekű kocsi került közszemlére a tárlaton.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az egykori szertár helyiségét rácsos nyílászáróval látták el, így az érdeklődők az év minden szakában megtekinthetik a történelmi technikai eszközöket.
Bakabánya számos látnivalót kínál a turistáknak. A bányászat mellett a település egykor a fazekasság ismert központja volt, a népi motívumokkal ellátott kerámiái monarchiaszerte népszerűek voltak. Az itteni szőlőtermesztésnek és borkészítésnek napjainkban is nagy hagyományai vannak. A falu határában lévő pincesorokat felkeresve megkóstolhatóak a finom nedűk. Ugyanakkor tanösvényeken barangolva a bányászat mozzanataival is megismerkedhetünk.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


