Tiszteletteljesebb társadalmi és politikai életet óhajt Ódor Lajos

Tiszteletteljesebb társadalmi és politikai életet óhajt Ódor Lajos

Ha esetleg csalódottak, frusztráltak vagyunk, akkor sem kellene ártanunk egymásnak. Ódor Lajos kormányfő kedden azzal a felhívással fejezte be feltehetően utolsó sajtótájékoztatóját ezen a posztján, hogy szeretné, ha a társadalmi és a politikai élet is tiszteletteljesebb lenne.

Megismételte, hogy

kormánya tagjaival igyekeztek az elmúlt öt hónapban új politikai kultúrát meghonosítani,

és nem veszekedésekkel, a közösségi hálón közzétett indulatos bejegyzésekkel és nyilatkozatokkal terhelni a társadalmat. „Meg akartuk mutatni, hogy tényleg lehet másképpen csinálni, és azt hiszem, sikerült is, és egy kicsivel előbbre vittük az országot” – mondta Ódor. Úgy véli, már szerdán (október 25.) sor kerül rá, hogy átadja a kormányhivatalt az új miniszterelnöknek. „Minden jót kívánok majd neki, standard, emberi találkozó lesz” – mondta az átadásról.

Hírdetés

Saját jövőjével kapcsolatban még nem hozott döntést.

Egy kis pihenőt engedélyezek magamnak és nyugodtan átgondolom az elkövetkező lépéseket,

lehet, hogy ismét aktívan részt veszek a gazdasági-pénzügyi életben, de nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni” – mondta.

A kormányzást az Útmutató a sikeres Szlovákiához című anyaggal zárja le. Mint mondta, a tanulmány javaslatokat tartalmaz négy kulcsfontosságú területtel kapcsolatban, a fő cél a tehetségek itthon tartása, illetve hazacsábítása, az uniós támogatások hatékony felhasználása, továbbá a decentralizáció és a szociális kérdések. „Ha az ország fejlődni akar, komoly intézkedéseket kell bevezetnie ezeken a területeken” – figyelmeztetett Ódor.

Búcsúzóul köszönetet mondott kabinetje minden tagjának, kiemelve a kiváló és konstruktív együttműködést.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »