Tiszta Románia?

Magyarországon is kellene ilyen elemzés az összes képviselő és kormánytag esetében!

A Románia kezdeményezés (Inițiativa România) civil mozgalom és a Tiszta Románia (România Curată) portál is elemzéseket tett közzé a romániai EP-képviselőjelöltekről. Az Inițiativa România elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy 38 jelölt esetében feddhetetlenségi problémákat, a jogállamisággal vagy európai értékekkel szembeni ellenségeskedést találtak. A România Curată összefogalója szerint a jelöltek 41%-ával kapcsolatban merültek fel összeférhetetlenségi problémák. Az Inițiativa România elemzése Az Inițiativa România mozgalom által elindított Románia választ (România alege) választási információs projekt bemutatja a választható jelölteket, a választási programokat, a választáson résztvevő pártok rövid történetét és eredményeiket 2007-től mostanáig, de kitérnek az Európai Parlament szerepére, illetve a választópolgár jogaira és kötelességeire is. A civil mozgalom emellett elemezte azt a 75 képviselőjelöltet, akiknek az április közepéig elkészült közvélemény-kutatások alapján esélye lehet mandátumot szerezni. Ez 15 PSD-s, 15 PNL-s jelöltet jelent, továbbá 12 jelöltet a 2020 USR PLUS Szövetség részéről, 8-at az ALDE-tól, 6-ot a PMP-től, 6-ot a PRO Romániától, 4-et az RMDSZ-től, és egy-egy jelöltet a PRODEMO Párttól, az Egységes Románia Párttól (PRU), a Román Szocialista Párttól (PSR), a Független Szociáldemokrata Párttól (PSDI), a Románia Haladásáért Országos Szövetségtől (UNPR), a Nemzeti Egység Tömörüléstől (BUN), illetve megnéztek három független jelöltet is.

Az Inițiativa România minden egyes jelölt esetében kockázatelemzést végzett, olyan információkra alapozva mint:

• feddhetetlenség: pl. büntetőügyek, összeférhetetlenségek vagy egyéb súlyos ügyek;

• a jogállamisághoz való hozzáállás: pl. jogalkotási kezdeményezések a bírói hatalom megcsonkítására vagy bűncselekmények dekriminalizására a pártérdekeknek megfelelően; parlamenti tag mentelmi jogának felmentésére irányuló ügyészségi kérelem elleni szavazás; a büntető törvénykönyvek és az utóbbi években végrehajtott igazságügyi törvények módosítása;

• az európai értékekkel szembeni attitűd (nyilatkozatok és kezdeményezések az emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, emberi jogok ellen).

Az Inițiativa România úgy találta, hogy a PSD 15 jelöltje közül 14-nél legkevesebb egy probléma jelen van a fentiek közül. Az ALDE 8 jelöltje közül 7-tel vannak ilyen jellegű problémák. A PNL jelöltjeinél kissé jobb a helyzet, ott a 15 szóba jöhető jelölt közül 5-nél találtak ilyen jellegű problémákat. A PRO Románia 6 jelöltje közül felénél merülnek fel feddhetetlenség, jogállamisághoz vagy európai értékekhez kapcsolódó gondok.

A PMP 6 jelöltje közül 2-vel akadnak gondok. A 2020 USR PLUS Szövetség 12 jelöltje közül Clotilde Armand-nak voltak európai értékek elleni felszólalásai. A PRO Demo jelöltjének szintén ezzel akadtak problémái. A PSR jelöltje a jogállamiság és az európai értékek ellen nyilatkozott, míg a PUNR jelöltjének feddhetetlenség problémái vannak. A 3 független jelölt közül George Simionnak közepesen súlyos, míg Peter Costea, a Koalíció a Családért alapítójaként tett súlyos, európai értékek elleni kijelentéseket. Mindketten a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazás kapcsán tették ezeket a kijelentéseket. Az RMDSZ-es jelöltek esetében a civil mozgalom nem talált semmi aggályosat.

A România Curată elemzése A România Curată összesen 77 képviselőjelöltet vizsgált, ám ők úgy állították össze a listát, hogy a hét bejutásra esélyes párt első 11 jelöltjét vették számításba. A România Curată azokat a hagyományosnak mondható elemzési kritériumokat használta, amelyeket 2004 óta a Koalíció egy tisztább parlamentért vezetett be, úgy mint:

Hírdetés

• a tisztségből származó jogosulatlan nyereség, például az állami szerződések haszonélvezőjeként vagy az átlátható jövedelemforrásokkal összeegyeztethetetlen vagyonosodás;

• akadémiai csalás;

• korrupció vagy más bűncselekmények elkövetése;

• nepotizmus (politikai befolyás felhasználása a rokonok promoválására, illetve közhivatal viselése során a köz- és magánszféra szétválasztásának áthágása személyes nyereség érdekében);

• a pártok váltogatása személyes nyereség érdekében (háromnál több);

• a titkosszolgálatokhoz való viszony;

• a kisebbségekkel szembeni diszkriminatív hozzáállás;

A portál szerint sem a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) sem Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) nem küldte el időben az összes jelölt ellenőrzésére vonatkozó adatokat. A România Curată csak a jelöltek feddhetetlenségét számszerűsítette, így derült ki, hogy a pártok első 11 jelöltje közül a PSD-nek 6, a PNL-nek 9, az ALDE-nak, a 2020 USR PLUS Szövetségnek és a PMP-nek 6-6, a Pro Romaniának 4 jelöltjével kapcsolatban merülnek fel összeférhetetlenségi problémák. Az RMDSZ képviselőjelöltjei a civil szervezet által felállított kritériumrendszernek mind megfeleltek.

A portál elemzése viszont rámutat, feddhetetlenségi problémák merülnek fel a 77 jelölt 41%-ánál. Továbbá a vizsgálat szerint a jelöltek több mint 10%-a váltott már több mint háromszor pártot, 30%-uk pedig gyakorolta a nepotizmust vagy élvezte már annak előnyét. A jelöltek 27%-ának van jövedelmező üzlete az állammal, 26% esetében pedig nem átlátható forrásokból származó jövedelemre utaló jelek fordulnak elő. A jelöltek 35%-nak volt kapcsolata a titkosszolgálatokkal egyik vagy másik formában, ugyanis hatalmas számban vannak olyan képviselőjelöltek, akik az Országos Nemzetvédelmi Kollégiumban tanultak. A jelöltek 30%-ánál fordulnak elő diszkriminatív kijelentések kisebbségek ellen, míg 11%-uknak nem teljesen tisztázott módon gyűlt már meg a baja a törvénnyel. (hírszerk./g4media.ro/adevărul)

Forrás: Transindex Romania


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »