Tiszeker: A doppingellenőrök azt sem tudják, mit csinálnak

Tiszeker: A doppingellenőrök azt sem tudják, mit csinálnak

Sms-ben és a Facebookon szervezték munkájukat a riói doppingellenőrök az olimpián, minden szakértelem és rendszer nélkül. Sokan megúszták a razziát – vélekedik a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

„Slendrián, hozzá nem értő és még kellő komolyságot sem tanúsító doppingellenőrök” végezték a munkát a riói olimpián, olyanok, akikre „nem szabadott volna önálló feladatot bízni” – kelt ki szerdán a Telekom Sporthírszolgálatnak a riói olimpiát övező doppingellenőrzési „tempó” kapcsán Tiszeker Ágnes. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője lapunk megkeresésére elmondta, hihetetlen amatörizmusok itatták át a tilosban járó sportolók kiszűrését.

– Elképesztő szervezési anomáliákról tudunk. Egyrészt hihetetlen, hogyan próbálták megszervezni az ellenőrzést: a Facebookon és sms-ben próbálták beosztani, ki melyik olimpikonhoz jusson el, aminek az lett a vége, hogy volt olyan sportoló, akire már nem jutott ellenőr, hiába volt kijelölve mintaadásra, és volt olyan ellenőr, aki viszont egyetlen mintáért három-négy órát ült a buszon – jellemezte a lehetetlen munkavégzést Tiszeker.

Mit is kell csinálnom?

Állítja, több, a munkát elvégezni köteles ember azt sem tudta, hogyan kell levenni a mintát – bár talán még ezzel kapcsolatban van a legkevesebb hiba –, hogyan kell azt adminisztrálni, és akadtak olyanok is, akik sem angolul, sem franciául nem beszéltek, így a sportolókkal sem tudták megértetni magukat, és még szerencse volt, ha akadt tolmács – nem is a sportolónak, hanem az ellenőrnek.

Szidják a WADA-t Moszkvából isAlekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) leköszönő elnöke szerint az orosz doppingbotrány után kialakított új doppingellenőrzési rendszer hatástalan. A jövőben az Állami Dumában (alsóház) betöltött első elnökhelyettesi munkájára koncentráló Zsukov szerdán beszélt arról, hogy a moszkvai doppingellenőrző labor bezárása és a helyi szakemberek kizárása után külföldiekre bízták az ellenőrzéseket és a minták levételét, ám nincs kapacitás a szükséges mennyiségű minta levételére, illetve azok analizálására.– Hogyan képzeli a WADA a helyzet megoldását a jelen feltételek között, amikor nemrég közölték, hogy az Egyesült Királyság Doppingellenes Ügynöksége, mely minden szükséges jogkörrel rendelkezik, nehezen tudja elvégezni a 6000 mintája tesztelését, közben nálunk ennél több minta ellenőrzését várják? – tette fel a kérdést Zsukov, aki szerint a megoldás az lenne, ha Oroszországot ismét bevonnák a döntési folyamatokba és a moszkvai labort újranyitnák.Kitért a gyógyászati célú mentességet (TUE) kapott sportolók problémájára is. Az ebbe a kategóriába tartozó versenyzők ügye szeptemberben került a figyelem középpontjába, miután egy orosz hackercsoport e-mailes adathalászással szerzett meg, s hozott nyilvánosságra olyan névsort, melyben sztársportolók sora szerepelt (Rafael Nadal, Serena és Venus Williams, Cseh László). (MTI)

Hogy mit lehet egy ilyen munkán elrontani, azzal kapcsolatban Tiszeker elmondta: a laborba egy sorszámnak kell érkeznie a levett mintával együtt, hiszen nem mindenki férhet hozzá a mintákkal kapcsolatos minden adathoz, ennek megvannak a szigorú szabályai a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA). A sorszámokat és a mintákat viszont a regisztrálást követően össze kell illeszteni szintén a WADA szabványai szerint, ezzel pedig már jóval több nehézségük támadt az illetékeseknek Rióban, ezért fordulhat elő az, hogy rengeteg minta – bár fizikailag megvan – felhasználhatatlan lesz az utólagos ellenőrzés során.

Hírdetés

489 magyar vizsgálat, 0 brazil – következmény nincs

Botrányosan hangzik, de miközben mind a 163 magyar olimpikont háromszor is ellenőrizte a WADA magyar „sejtje”, a MACS, addig a riói WADA-irodát be kellett zárni a nem megfelelő működés miatt, és „boldog-boldogtalan”, illetve szabályos-szabálytalan brazil sportoló is rajthoz állt az olimpián. A riói labor működését úgy tudták az ötkarikás játékok alatt valamennyire biztosítani, hogy Lausanne-ból és egyéb helyekről összetrombitálták a szükséges számú személyzetet, de az olimpián jóval nagyobb mennyiségű sportolót kellett volna szűrni, mint a két évvel korábbi foci-vb-n, ahol azért az importtal megoldották a csillagászati összegekbe kerülő ellenőri szolgálatot.

– Ez a WADA felelőssége – folytatta Tiszeker. – Az ügynökségnek megvannak a szabványai, amit mindenhol be kellene tartani, mi itthon be is tartjuk, de a brazilokat senki nem ellenőrizte akkor – nyomatékosította a szakember. A technikai háttér, az eszközök egyébként elérhetők, kifejezetten emberi, illetve szakmai problémák vannak.

Mi lesz a vége?

A MACS vezére szerint az lesz a botrány vége, hogy a WADA minden nemzetre „rászáll” majd, és áttekinti a doppingellenőrzések kaotikus – vagyis inkább csak papíron tökéletes – rendszerét minden tagországban, ami irgalmatlan munka lesz.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban igen nagy megütközéssel fogadják a WADA működési problémáit.

Jó hír is van azért: a biológiai útlevelek egy éve történt bevezetésével a sportolók számos kiugró élettani adata vezeti nyomra a WADA-t, így már nem kell annyira sötétben tapogatózni, mint korábban. „Sok turpisság került felszínre” – fogalmazott Tiszeker Ágnes.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »