Tippek, hogyan válasszuk ki a nappali berendezését!

Tippek, hogyan válasszuk ki a nappali berendezését!

A hazai lakásfelújítási programok népszerűek, hatásukra egyre többen vágnak bele otthonuk megújításába. A nappali, mint gyakran használt közösségi tér, fontos részét képezi a családok mindennapjainak.

A közös filmnézések és beszélgetések mellett a vendégfogadás vagy a jól megérdemelt pihenés színtereként több funkciót is ki kell szolgálnia ennek a helyiségnek. A mömax kínálatában a sarokgarnitúrák például kiválóan alkalmasak arra, hogy áthívjuk a barátokat, esetleg a család minden tagja kényelmesen elnyúlva beszélje meg a napi történéseket. A helyiség stílusos berendezéséhez adunk néhány tippet cikkünkben.

A tervezés fázisában

Gondolatban már biztosan elképzelted, hogyan fog kinézni az álomnappalid. Sokan azonban elkövetik azt a hibát a tervezés közben, hogy az érzékeikre hagyatkoznak, nem mérik le pontosan a szoba méreteit, illetve a meglévő bútorokat. Érdemes a tervezés szakaszában méretarányos rajzot készíteni, melyen könnyen bejelölhetőek a bútorok méretei.

Még pontosabb lesz a tervezés, ha papírból kivágjuk a szekrények, székek, asztalok méretarányos rajzát és a kockás lapra helyezve próbáljuk megtalálni a tökéletes elrendezést. Ügyeljünk arra, hogy hagyjunk helyet a könnyű mozgásnak, illetve a szoba- és szekrényajtók nyílását is kalkuláljuk be a helyigénybe. Még egy tipp, amivel egyszerűsíthető a tervezés: ragasztószalaggal jelöld a bútorok tervezett helyét, így kicsit térben is lesz rálátásod az elrendezésre.

Egy- vagy többfunkciós tér?

Hírdetés

A berendezési tárgyak összeválogatásánál a legfontosabb, hogy megtaláljuk a saját stílusunkat és a számunkra leginkább fókuszált funkciót. A nappali használata változó, sok helyen elsődleges a vendégfogadásra alkalmas, nagy méretű kanapé és beszélgetősarok kialakítása, máshol viszont többféle elfoglaltságra keresnek megoldást. Az egyik sarokban a TV-nézésre helyezik a fókuszt, a szoba másik végében kényelmes fotel kap helyet a magányos elvonulásokhoz.

Egyes családoknál a nappali étkezőként is működik, vagy a szülői hálónak is helyet kell biztosítania, így az ilyen otthonok megtervezésénél ezeket a szempontokat is figyelembe kell vennünk. Erre megoldást kínálhatnak az ágyazható kanapék, beépített tárolóval ellátott dohányzóasztalok és többfunkciós polcrendszerek, melyek mind helytakarékos módon segítenek az élhető nappali megteremtésében.

Harmonikus kialakítás

Az egyensúly megteremtése igen fontos a nappali berendezésének kiválasztásakor. Lehetőség szerint ne helyezzük az összes nagy méretű bútort a szoba egyik felébe, hanem arányosan osszuk el azokat a tér minden pontján. Emellett ügyeljünk a formákra is, hiszen a szögletes kanapé és szekrénysor között egy kerek dohányzóasztal jól megtörheti az egyhangúságot.

Játszhatunk a fényekkel is, így a nappali különböző funkcióit nehézségek nélkül tudjuk meghatározni. Az olvasósarokba kerülhet egy karos állólámpa, a vitrines szekrény és a falon lógó fotók, festmények megvilágítására pedig LED szalagokat vagy spotlámpákat használhatunk.

(x)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »