A szlovák labdarúgó TIPOS III. Liga Közép 5. fordulójában a fülekiek hétgólos meccsen verték a listavezető FK Podkonice csapatát, a losonciak szoros mérkőzésen nyertek a Ružomberok csikócsapata ellen, míg a rimaszombatiak immár második mérkőzésüket veszítették el 4:1 arányban.
A Banská Bystrica B – Oravské Veselé találkozón hamar megszerezte a vezetést a vendég együttes, ám a hazaiak nem adták fel, kilenc perccel később egyenlítettek, sőt még a félidő előtt két gólt rúgva megfordították a mérkőzés eredményét, így 3:1-nél vonultak félidőre a csapatok. A folytatásban újabb találat már nem esett.
A Námestovo – Rimaszombat mérkőzésen a hazai csapat kezdett aktívabban, aminek eredményeként korán vezetést is szerzett. A kapott góltól megzavarodott a vendégek védelme, de a hazaiak ezt a félidő végéig nem tudták kihasználni. A második játékrészt Bobček villámgólja vezette be. A rimaszombatiak Saturnino Mates büntetőből szerzett góljával szépíteni tudtak, de hamar jött a hazaiak válasza, ugyancsak büntetőből. A végén a vendéglátók még harmadszor is beköszöntek, beállítva ezzel a magabiztos 4:1-es győzelmet. A rimaszombatiak a vereség következtében visszacsúsztak a tabella 9. helyére.
Küzdelmes, szoros mérkőzést játszott a Losonc a Ružomberok B együttesével. A mindent eldöntő gólra egészen a hajráig, a meccs 80. percéig kellett várni. Győzelmükkel a losonciak maradtak az élmezőnyben a táblázatom.
A Dolný Kubín – Kysucké Nové Mesto találkozó 29. percében a vendégek Dyroff büntetőből szerzett találatával vezetést szereztek ugyan, de tíz perccel később egyenlítettek a hazaiak, ám a lefújásig újabb gól már nem született, maradt az igazságos döntetlen.
A Martin – Bytča mérkőzésen a vendégek az első félidő közepén szerezték meg a vezetést, majd a szünet után is betaláltak. Négy perccel később, a 64. percben a hazaiak kihasználták a vendég védelem megingását, de csak szépíteni tudtak.
A vendégek örülhettek a vasárnap délelőtti Bánová – Kalinovo mérkőzés végén, miután gól nélküli első félidőt követően a hajrában öt perc alatt kétszer is betaláltak, így 2:0-ra győztek.
A forduló záró mérkőzésén a második helyen álló Fülek az éllovas FK Podkonice csapatát fogadta, a nógrádi városban hét gólt és izgalmas végjátékot láthatott a meccsre kilátogató közel 600 néző. A hazaiak háromszor is vezetést szereztek, de a vendégek háromszor egyenlítettek, végül Marko Püspöky a 90. percben negyedszer is előnyhöz juttatta csapatát, amelynek három pont lett a jutalma. A mérkőzés 45. percében a hazaiak játékosa Sodiq Aremo büntetőt hibázott. Az FTC Fülek győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán.
Banská Bystrica B – Oravské Veselé 3:1 (3:1), g.: Kajsin (26.), Mikušiak (32.), Vrekič (36.) – Gajda (17.) Námestovo – Rimaszombat 4:1 (1:0), g.: Bobček (17., 47., 81.), Kolorédy (65. 11-esből) – Saturnino Mates (62. – 11-esből) Losonc – Ružomberok B 1:0 (0:0), g.: Pipiška (80.) Dolný Kubín – Kysucké Nové Mesto 1:1 (1:1), g.: Lukáčik (38.) – Dyroff (29. 11-esből) Martin – Bytča 1:2 (0:1), g.: Zuziak (64.) – Zimka (25., 60.) Kiállítva: Siva (87. Martin) Bánová – Kalinovo 0:2 (0:0), g.: De Seuza Neto (80.), Kojnok (85.) Fülek – Podkonice 4:3 (2:2) g.: Oláh (8., 48.), Ajebe Metuk (21.), Püspöky (90.) – Kostúr (18.), Ademola Alabi (26.), Fabian (53. öngól)
A következő, 6. forduló műsora – szeptember 6., szombat 16.00: Dolný Kubín – Námestovo, Oravské Veselé – Losonc, Bytča – Bánová, Rimaszombat – Fülek. Szeptember 7., vasárnap 10.30: Ružomberok B – Kysucké Nové Mesto, 16.00: Podkonice – Martin, Kalinovo, Banská Bystrica B.
Csomós Elemér, sportnet.sme.sk/futbalnet/ – www.facebook.com/MSKRIMAVSKASOBOTA
Nyitókép forrása: Csomós Elemér
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


