Tipos Extraliga: vissza a régi kerékvágásba

Tipos Extraliga: vissza a régi kerékvágásba

Pénteken rajtol a jégkorong Tipos Extraliga 29. kiírása, többek között az érsekújváriakkal, az újonc iglóiakkal és a Detva helyét átvevő eperjesiekkel, de ezúttal már a miskolci DVTK Jegesmedvék csapata nélkül.

„Elsősorban az a célunk, hogy az idei szezonban is segítsük a fiatal tehetségek fejlődését. A legutóbbi szezon nem volt könnyű több szempontból sem, de a partnereink kitartottak és így ismét előre tudunk lépni egyetˮ – mondta a tegnapi szezonnyitó sajtótájékoztatón Büdi Anett, a jégkorong Tipos Extraligát irányító APHK igazgatója.

A diósgyőriek a nyáron úgy döntöttek, hogy az új szezont már nem a szlovák bajnokságban kezdik. Az újonc iglóiak mellett új csapatnak számít az eperjesi is, amely a Detva licencét átvéve lesz ott a mezőnyben. 

Az alapszakaszban mindegyik csapat 50 mérkőzést játszik, mindenki mindenkivel négyszer, de a regionális riválisok ezen felül még kétszer találkoznak egymással. 

Hírdetés

Az alapszakasz első hat helyezettje bejut a rájátszásba, a fennmaradó két helyért a 7–10. helyezettek osztályozót játszanak. A 11. helyezett számára az alapszakasszal befejeződnek a küzdelmek.

Az új szezonban is él a szabály, miszerint egy csapatban legfeljebb hét légiós léphet jégre egy mérkőzésen, beleértve a kapust is.

A szezon végén a Tipos Extraliga utolsó helyen végzett csapata és a másodosztály (SHL) győztese négy győztes meccsig tartó osztályozót vív az élvonalbeli tagságért. Ha az SHL nagydöntőjébe csak élvonalbeli klubok B csapatai vagy farmcsapatai kerülnének be, akkor az osztályozó elmarad.

Büdi Anett elárulta, bíznak benne, hogy a fordulókra a tervezett menetrend szerint sor kerül, és a szurkolók is ott lesznek a lelátókon, akik az előző szezon nagy részében nem vehettek részt a mérkőzéseken. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »