„Tipikus magyar”. Ezt dünnyögi az össszes libsi, amikor lát egy alapvetően emberi hibát, vagy gyarlóságot. Odafurakszik valaki a sor elejére. „Tipikus magyar”. Nem húzza le vendégségben a WC-t. „Ezt tipikus magyar mentalitás.” Nem hozza vissza a kölcsönkért könyvet. Bepróbálkozik a barátnődnél. Meglóg fizetés nélkül a panzióból. Szürcsölve isssza a levest. Árleszállításkor tolakszik az elektinikus vackok boltjában.„Tipikus magyar!” Mintha a Black Friday nevű baromságot nem nyugatról hozták volna be, és mintha a csámcsogásnak bármi köze lenne a Kárpát Medencéhez, a magyar lelkiséghez, vagy bármihez. Mintha egy cseh nem hetvenkedne, és az olasz nem rázná öklét vezetés közben, ha valaki eléje vág.
„Tipikus magyar!” mondja az agymosott, miközben a tényt is tagadja, hogy van nemzeti karakter és identitás. A huszáruniformisban rohamozás nem magyar, a csakazértis asztalra csapás nem magyar, az anekdotára épülő novellaszerkezet nem magyar, de a csámcsogás a menzán igen. Az „Tipikus magyar!”
És persze ők jobban tudják mindig, hogy mi a magyar. Például Tóta W. Árpád:„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – „kalandozást” – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost.”Na, elmondom mi a tipikus magyar. Amikor a nagy háborúban a hátunkba orvul betörő oláh sereget rommá vertük, 1918-ban, a Bukaresti békében Romániától mindössze egy vékony határmenti sávot csatoltunk a magyar impériumhoz. Hogy a hágókon a horda ne tudjon a hátunkba törni.
Na, ez a balek tisztességesség, és szerénység. Ez a tipikusan magyar!Meg az a példamutató türelem, hogy Tóta W-t nem rugdaljuk ki az országból, s tűrjük, hogy irkálhasson.
(Illusztráció: Réti István /1872-1945/ festménye)
(Megjelent, a Magyar Demokrata 2018 / 46. számában)
Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »
