Timmermans: Fűtsenek kevesebbet, és mosás helyett szellőztessék ki a ruhákat

Kettős beszéd jellemzi a gázügyekben az európai politikát. Egyrészt az uniós vezetők látszólag magabiztosan ismételgetik, hogy az orosz gáz nélkül sem lesz baj, másrészt spórolásra kérnek mindenkit. Kevesebb fürdés, kevesebb mosás, nyáron kevesebb légkondi, jövő télen hidegebb lakások, iskolák, irodák – nagyjából ezeket javasolják. Frans Timmermans uniós biztos szerint aki spórol az energiával, elősegíti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök leállítsa a háborút.

Fűtsenek kevesebbet, az azonnali mosás helyett inkább szellőztessék ki a ruhákat – egyebek mellett ezt javasolta az európaiaknak Frans Timmermans az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának ülésén, csütörtökön. A szakbizottságban az ukrajnai háború energia- és klímapolitikára gyakorolt hatása volt terítéken, amikor Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője arról a hírről kérdezte a holland biztost, miszerint Brüsszel megtiltaná, hogy az emberek 18 Celsius-foknál melegebbre fűtsék az épületeket – számolt be az M1 Híradója.

Az Európai Bizottság alelnöke nem cáfolta az elhangzottakat, majd kifejtette: szerinte a lakosságnak is tennie kell azért, hogy Európa függetlenné váljon az orosz olajtól és a gáztól.

„Nem helyezek extra nyomást a háztartásokra,csak a polgártársaimnak azt mondtam, hogy ők is tehetnek valamit azért, hogy kevesebb pénz vándoroljon Putyin zsebébe.

Persze választhatják azt is, hogy nem csinálnak semmit, de dönthetnek úgy is, hogy kevésbé fűtenek, inkább biciklivel járnak, nem autóval, rövidebb ideig zuhanyoznak, és a ruháikat kiszellőztetik ahelyett, hogy azonnal kimosnák” – fogalmazott Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.

Hasonló rendhagyó spórolási ötletekből szinte minden napra jut az Európai Unióban. Nemrég például arra kérték az embereket, hogy legalább heti három napot dolgozzanak otthonról. Ugyanakkor persze figyeljenek arra is, hogy közben ne fűtsenek sokat.

Hírdetés

A holland kormány arra biztatja a lakosságot, hogy napközben legfeljebb 19, éjjel pedig 15 fokra állítsák a fűtést, és csak 5 percet zuhanyozzanak.

Olaszországban pedig már nemcsak kérik az embereket az energiatakarékosságra, hanem kötelezővé is teszik. Az iskolákban és a hivatalokban május elsejétől szabályozzák a fűtést, és a klímahasználatot. Nyáron nem lehet 25 foknál hidegebb, télen pedig nem lehet 19 foknál melegebb ezekben az épületekben.

A kérdés az, hogy a gáz árával kiváltható-e a béke. Ha e kettő között kell választanunk, a békét akarjuk vagy inkább egész nyáron működtetjük a klímát? – tette fel a kérdést korábban Mario Draghi olasz miniszterelnök.

Spanyolország fővárosában, Madridban mostantól ritkábban járnak a metrószerelvények. A spanyol metrótársaság spórolás céljából döntött az intézkedésről, az áram ugyanis drága. Míg tavaly napi 120 ezer eurót kellett fizetniük érte, idén ez az összeg csaknem a nyolcszorosára nőtt.

Míg egyre több országban döntenek hasonló intézkedésekről, szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy ezeknek nem lehet jelentős hatása az energiafogyasztásra. Hortay Olivér, Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője az M1-en arról is beszélt, hogy nem lehet a háztartásokra hárítani minden terhet.

„Ez a probléma, nem attól fog megoldódni, hogy a ruhákat ritkábban mossuk és inkább kitesszük szellőzni. Ennek marginális hatása lesz a teljes orosz import vonatkozásában. Ráadásul azért itt vannak egyéb problémák is. Tehát, ha az Európai Bizottság szeretné azt, hogy egy fokkal lejjebb tekerje minden háztartás a hőmérsékletet, akkor az felmerül kérdésként, hogyan fogja ellenőrizni, hogyan fogja szabályozni és így tovább.”

Az Európai Unió vezetése azon dolgozik, hogy az Oroszország elleni szankciókat kiterjesszék az energiaszektorra. A magyar kormány álláspontja ezzel szemben a kezdetektől következetes: hazánk szerint ezt nem szabad meglépni, ez ugyanis drasztikusan megemelné az energiaárakat és veszélyeztetné az európai gazdaság működését. A magyar kormány emellett azt is hangsúlyozza: nem szabad megengedni, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »