Tiltakoznak a SZER egykori munkatársai

Tiltakoznak a SZER egykori munkatársai

Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a Szabad Európa Rádióra hivatkozva

SZER kész

Hírdetés

Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a Szabad Európa Rádióra hivatkozva

SZER kész

Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a Szabad Európa Rádióra (SZER) hivatkozva – fogalmaztak a lapunkhoz eljuttatott közleményükben a SZER magyar osztályának egykori munkatársai, tiltakozva, amiért a szocialisták a legendás médium nevét a saját céljaikra akarják használni.

 Ismeretes, Molnár Gyula pártelnök július 9-én, Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP nem kíván részt venni az október 2-i kvótanépszavazáson, helyette „első Szabad Európa-napot” tart.

Nyilatkozatában külön kitért a Szabad Európa Rádióra, annak elveire és működésére, és úgy állította be, mintha az MSZP a jogelőd pártja által fenntartott rendszernek áldozata lett volna, és „az e rendszer információs vasfüggönyét átütő rádiót híveik, családjaik és ők titokban hallgatták volna” – írták a tiltakozók, hozzátéve, éppen jogelődeik tették kötelezővé a Szabad Európát otthonukban hallgatók feljelentését, vitették el a „bűnösöket”, akik számolhattak az akár egész életükre ható következményekkel. Ők voltak azok, akik a kommunista uralom idején a műsorokat zavarták. „Felszólítjuk az MSZP-t, semmilyen formában ne használja a Szabad Európa Rádió nevét saját céljaira, és sem október 2-án, sem máskor ne rendezzen Szabad Európa-napot, és ezzel ne próbálja félrevezetni a nyilvánosságot” – írta Bittera Dóra, Dinnyés-Zámbó Enikő, Drábik János, Gönczöl János, Hamlyn Sándor, Kalmár Sándor, Kovács Ilona, Lázár Ádám, Lovas István, Mustó Tamás, Rajki László, Selényi Hajnal, Szőcs Géza, Vayda János és Vincze András.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/61253/Tiltakoznak_a_SZER_egykori_munkatarsai#sthash.Won6NJAc.dpuf

http://magyarhirlap.hu/cikk/61253/Tiltakoznak_a_SZER_egykori_munkatarsai

http://magyarhirlap.hu/cikk/61253/Tiltakoznak_a_SZER_egykori_munkatarsai


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »